A magyar nemzetgazdasági minisztert kérték fel a görög válság kezelésére. „Egykulcsos adó, néhány jó nyilatkozat és azok a határozott dolgok, amiket csinálni kell, ahhoz, hogy elérjük, amit akarunk” – fejtette ki programját Matolcsy.

Már bizonyított a válságkezelésben és tud kemény is lenni, ha éppen kell. Igazi szakember, akitől akár svájci frank hitelt is felvennék” – osztotta meg véleményét Papandreu a nemzetközi gazdasági sajtó megdöbbent képviselőivel. „Sajnos Rogán Antal és Lázár János nem ért rá, így kénytelenek vagyunk beérni egy gazdasági géniusszal, de reméljük, hogy Deutsch Tamás Twitteren majd ellát minket tanácsokkal.

Matolcsy a hétvégén Ciprusra érkezett, de szóltak neki, hogy ez nem Görögország. Ennek ellenére nyilatkozott terveiről, és szállodai szobájában munkához látott. Tervei között szerepel egy kétoldalas tanulmány elkészítése, amely részletesein tartalmazza majd a válságkezelés alapelveit, mint például a német nyugdíjpénzek államosítása majd a görögöknek juttatása vagy az athéni alkotmánybíróság hatáskörének turisztikai kérdésekre való korlátozása.

19 KOMMENT

  1. Az NGAA (Nemzeti Görög Állatok Egyesülete) Matolcsyt örökös tagjává választotta, az örvényférgek kategóriájában. A mi Matolcsink ragaszkodik ahhoz, hogy ez a parlament vadász-termében kerüljön kifüggesztésre, úgy hogy ez a díszes okirat eltakarja az eddigi parazita-egysejtű kitüntetését.

  2. Ha ezek beteszik a lábukat ,ott többé nem marad élet! Az urán felezési idejével egyenlő ideig! Utána meg már minek.Ha valaki tud valami módszert ezek irtására ,kérem értesítsen!!

  3. Pár éve én Ferencet, az ájrópéer reformert küldtem volna ki Kínába, amikor az volt ott a probléma, hogy túl gyors a gazdaság növekedése, túlfűtött a rendszer. Feri itthon már bizonyított, ott is gyorsan lassította volna az országot.