Nem akar egyelőre nyilatkozni

Kisebb botrányba keveredett a Frizbi műsorvezetője, amikor Budapest belvárosában egy átlagos helyre parkolt, majd megpróbált mankóval közlekedni.

A szemtanúk szerint Hajdú épp csak beugrani szeretett volna a sportszerboltba, ahonnan síbalesetéhez kölcsönözte a felszerelést, ám direkt nem állt be a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyre. „Kiszállt a mankójával, és elkezdett bicegni, felháborító volt. Én azt mondom, az ilyenek álljanak csak a nekik fenntartott helyre, ne akadályozzák a mi közlekedésünket” – magyarázta egy mérges, ép lábú szemtanú, majd hozzátette: neki ugyanakkor személy szerint semmi baja nincs a mozgássérültekkel, sőt, több barátja is biceg.

Az ügy további érdekessége, hogy  Hajdút a bolt és az autó között ismét baleset érte: „Éppen át akartam menni a zebrán, amikor egy magyar snowboardos srác hátulról elgázolt” – idézte fel a szörnyű pillanatokat a műsorvezető, majd hozzátette: nem teljesen érti, hogy a belvárosban mit kerestek snowboardosok, de az biztos, hogy csinál róluk egy minőségi, az újságírói etika minden íratlan szabályát betartó, milliók által szeretett Frizbi-adást.

Az újabb baleset hallatán a Blikk olvasói egy félig átsült, bazsalikomos rácpontyot ajánlottak fel a TV2 műsorvezetőjének.

1 KOMMENT