Van másik!

Eddig csak olcsó volt, de ha ő nyeri a választásokat ingyenes lehet Horváth Csaba – erősítette meg saját maga a városligeti majálison. Horváth szerint van annyi korrupciós forrás a fővárosban, hogy ne kelljen fizetést felvennie.

Horváth Csaba 0 forintért vállalná a főpolgármesteri posztot, mivel csupán a Demszky Gábortól szedett hallgatási pénzből már fényesen tudna élni. Horváth azon kívül, hogy ingyenes BKV-t ígért, elmondta, hogy az önkormányzati választásokig minden nap egy új jó hírrel jelentkezik. ennek megfelelően, minél hosszabbra nyúlik ez az időszak, annál több minden lehet ingyenes a fővárosban, többek között a víz, a fűtés és akár a közös költség is. Ezen kívül az sem kizárt, hogy lesz 13. havi gáz és bérlet is, amelyet a fővárosi polgárok akkor használhatnak fel, amikor csak bírnak.

Horváth Csaba elmondta azt is, hogy szeretne nyugdíjasokat juttatni az űrbe 2012 májusáig, akik a későbbiekben akár vissza is térhetnének a fővárosba. Körvonalazódnak továbbá egy XIII. kerületi mágnesvasút tervei is, amely szavazókörök között szállítaná a polgárokat, továbbá nem kizárt, hogy Csepel sem lesz többé sziget, amennyiben a budapesti polgárok a szimpatikus Csabi elvtársra voksolnak. Ez utóbbi megszólítást a hölgyrajongóitól kérte a sármos polgármester-jelölt.

7 KOMMENT