Kiderült az igazság a felújított metrókocsikról

8
13,992

Az orosz Metrowagonmas közleményben ismerte el, hogy nem a felújított szerelvények érkeztek Magyarországra.

201606-METRO
„Szeretnénk megelőzni a találgatást, ezért elmondjuk az igazságot, bármilyen szomorú is” – indul a metrófelújítással megbízott orosz cég közleménye. Az oroszok azt állítják: valójában nem is érkeztek szerelvények Budapestre, amit a közvélemény új kocsikként lát, azok valójában a 2-es metróról átirányított vagonok.

„Nagyon egyszerű volt, elvonatoztuk és lebontottuk a régi szerelvényeket, majd ástunk egy alagutat a metró és a Kőér utcai telephely között, és a vonalon járó metrók szimplán visszakanyarodtak egy fotózás erejéig” – összegezte a történteket a közlemény.

Az üggyel kapcsolatban Tarlós István is megszólalt, a főpolgármester szerint „teljesen mindegy, milyen metrókkal utazunk, úgyis büdös lesz és 20 év múlva vehetünk újat, be lehet fogni”.

8 KOMMENT

  1. A hír hallatára lemondott minden pozíciójáról és metró összeszerelő szakmunkás lesz Andrej Sifferovics Sifferov, a lehet mas a metrowagon elnök vezérigazgató főmérnök alapítója.

  2. Ha érkeznek szovjet szerelvények Magyarországra, akkor az a baj, ha meg nem, akkor az! Bezzeg ha Amerikából jönnek tankok, az rendben van, ha meg nem érkezik meg, amit megrendeltünk, arról kussol a nyugatimádó liberális média! Én legalábbis soha egy olyan hírt nem hallottam, hogy Amerikából nem jött volna meg egy rendelés! Hát mi ez, ha nem #elfogultság??

      • Így van, Amerikából mindig csak a kúltúrszennyet kapjuk! Amikor az én szüleim fiatalok voltak, még nem volt televízió, olyan ördögtől való kütyük meg pláne nem, amiken a mai fiatalok a kúltúrszennyet nézik! Akkor még rend is volt az emberek szívében, lelkében, akkor még tisztelték az emberek az ország vezetőit! Nem volt olyan, mint most, hogy simán csak “Orbán”-nak nevezik a Miniszterelnök Urat, vagy olyan jelzőkkel illetik, amikről istenfélő keresztény ember nem is tudja hogy léteznek! Akkoriban senkinek nem okozott nehézséget kiejteni a száján, hogy “Nagyméltóságú Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úr!” De sajnos ez a rohadt faszszopó Gyurcsány az elmúlt nyolc év alatt tönkretette a nemzeti kúlturát!

        #kúltúrszenny #horthyrendszer #nosztalgia #örtögtőlvaló #ezekamaifiatalok #geci #gyurcsány #elmúltnyolcév #kúltura

  3. Az az igazság, hogy a metróvonalaink annyira beáznak az esős időjárás miatt, hogy metrokocsira már nincs is szükség! A TEKesek gyakorolnak a csatagumimatracaikon a földalatt, ahova szégyenükben bújdokoltak!

  4. Baromság amit itt írtak.
    1.A 2-en járó Alstom szerelvények francia, míg a 3-on az MWM szerelvények orosz gyártmányúak, és teljesen különbözőek (mind műszakilag, mind formailag).
    2.Minek ásni alagútatt a Fehér útról,(2-es metró telephely) a Kőér utcai telephelyre, ha már van egy összekötő alagút a Deákon?????
    Az indok egyszerű.
    A 3-as metró első szakasza a Deák Ferenc tér-Nagyvárad tér volt, és valahol a kocsikat tárolni/karban kellett tartani, így az akkoriban ott közlekedő szerelvényeket a Fehér úton “laktak”, és az összekötő alagúton közlekedtek.
    Egyébként ajánlom a képeket megnézni, mert amik tényleg jöttek azokon vannak bordák (kidudorodó fém az oldalán), és nem átjárható, és csak légkeverő van, míg amik önnök szerint átment a 2-ről azokon még nincs borda, és teljes egészében átjárható illetve van benne klíma.Ajánlom, hogy jobban nézenek/járjanak utánna mielőtt, ilyen dolgokat írnának le, persze ha népszerűek akkarnak lenni.

  5. Metró már Szombathelyen, Győrben, Miskolcon, Nyiregyházán, sőt Újvidéken is van: https://www.google.com/maps/place/45%C2%B016'17.6%22N+19%C2%B049'09.9%22E/@45.271566,19.8172228,17z/data=!3m1!4b1!4m5!3m4!1s0x0:0x0!8m2!3d45.271566!4d19.8194115

    Nagy előnye, hogy nem mozog, könnyebb megtalálni.

    A budapesti metróra is könnyebb lenne a fel- és leszállás, ha mindig ugyanott állna. További előnye e megoldásnak, hogy nem fogyaszt áramot, az ajtókat sem kell nyitogatni-csukogatni, és a rezsit mikroszkóp alatt lehetne mutogatni.