Egy konfekciómárka őszi kollekciójának bemutatóján tűnt fel a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter.

"Természetesség, lazaság, ösztönös sárm. Még erős ellenfényben is!" – értékelte Steiner Kristóf a szóvivő produkcióját a kifutó mellett. Szijjártó Péter elmondta, ez csak egyszeri dolog, mától újra ő a szóvivő.

26 KOMMENT

  1. Hogy vigyorog ez a másságát nyíltan vállaló kis tarajhuszár. Tudja, hogy a fiúcskák hátul erősen stírölik a valagát.

    Most teljesen komolyan: hát nem a miénk a legtoleránsabb ország? A magát konzervatívnak mondó kormányunknak egy regisztrált homokos a tolmácsdroidja. A lakkozott hajú díszbuzi meg a köztévében ül. A leszbikus médiatehén meg felügyeli.

    Vajon a tömjénzsoltiról mikor derül ki, hogy a szemüve mögött lappangó párás tekintet csupán a “vadászatokon” dárdavégre tűzött fiúcskák emlékének szól?

  2. “Régóta riszálom a seggem a fürdőszobai tükör előtt, de hivatásos modell még soha nem voltam, bár mindig ez volt az álmom. Most 32 évesen ez sikerült is. …”

  3. Értesüléseim szerint a divatceleb frizurális mérföldkőnek tekinthető hajviseletén 4 stylist dolgozott fél napig! A mű olyan jól sikerült, hogy vezetőjüket Hajjártó-díjra terjesztették elő.

  4. Egyébként Bubi nagyon snájdig! Én el tudom képzelni egy latin tánc döntőseként is, amint ép macsó csípőtekeréssel megteszi az első tánclépést partnernője felé. Bár, aztat jobbal szokták, ő meg nyilván elozta mid a két balját a futszálból…

  5. már fel is izgultam.

    nem a homokosokat utálom hanem a szíjjártót. akkor is ha kutyával dug (megint felizgultam), és akkor is ha mángorlóba csavarja a pöcsét (most nem izgultam fel). az meg, hogy homár ez a gyökér nem fóbia kérdése. amerika kapitánynak sem azért van pajzsa, mert én pajzsfóbiás vagyok. vagy a pókember. azért tud a város felett lengedezni, mert nekem tériszonyom van? lófaszt. egyszerűen ilyen.

    egyébként te minek gyűjtögeted az ilyen cikkeket? segít kielemezni magad? (nem mondd, hogy csak úgy éppen most megpillantottad a neten, három hónapja raktad be a kedvenceid közé, kis recskagép!)

  6. @Lendvai Ildi néni: Fején találtad a szöget! Azért gyűjtöm az ilyen cikkeket, mert segít kielemezni magamat. Zavart ugyanis, hogy nem értettem azt, hogy bár 100%-ig heteroszexuális vagyok, miért zavarnak jobban a homokosoknál az olyan bunkók, mint te vagy. Most már értem.

  7. @ProvocatePeti: “100%-ig heteroszexuális vagyok”

    azért kell az a kis önigazoló mantra, mi? én lehet, hogy 50%-ban homokos vagyok, csak azt a felét még nem próbáltam…de legalább nem kell mondogatnom magamban: 100%-ig hetero vagyok, 100%-ig hetero vagyok…

  8. @Lendvai Ildi néni: (Ha elolvastad volna a cikket, tudnád, miért írtam. Továbbá, ha Szijjártóval volna “csak” problémád, nem fikáznád a toleranciát, a kormány “homokos” tolmácsirodáját, és Semjén Zsolt képzelt pedofíliáján sem kéjelegnél. De szerintem ugorgyunk, mert csak te nem érted…)

  9. @Adofizeto: Olvastad?

    “Pszichológusok már sokszor leírták azt a jelenséget, amikor a homofóbia, a melegek irracionális gyűlölete abból fakad, hogy az illető maga is látens homoszexuális, ami miatt egyszerre érez szégyent és dühöt. (…) A meleg férfiak közti szex hatására azonban a homofóbok körében sokkal nagyobb arányban mutatkozott hasonló izgalom, annak ellenére, hogy a filmek megnézése után kitöltött kérdőívben visszataszítónak ítélték ezt a jelenetet.”

    Szerintem is: :)))

  10. @ProvocatePeti:
    Amit most írtál, az lehet, hogy úgy van (kicsit most én is felizgultam, ahogy olvastam), mindazonáltal félreértettél.
    Kifejezetten magas színvonalúnak és humorosnak találtam Lendvai Ildi Néni neked írt válaszát, nem pedig kinevettem, ahogyan te értetted.
    (Lendvai Ildi Nénit mostanában eltalálhatta a bolsevik fidesz valamelyik elmebeteg és/vagy geci intézkedése, mert mostanában érzékelhetően felfokozott lelki állapotban van. Ami persze nem ártott meg neki, valamelyik HCs. posztra olyan verset rittyentett, hogy Ady mind a 12 ujját megnyalhatná utána..)

  11. @Adofizeto:
    Bocs’, csak 11 (=5+6) ujja volt, de nagy paraszt vagyok, még ennyit sem tudtam.
    Ezúton felajánlom a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, hogy dupla diplomás adót fogok fizetni, mert esetemben -mint azt az előbbi eset is jól mutatja- kidobott pénz volt diplomát adni a kezembe.

  12. @Adofizeto: Ó, inkább te értettél félre: Én nevettelek ki vele együtt, mert te magas színvonalúnak és humorosnak találtad a válaszát.

    Lendvai Ildi néni rohadtul nem humoros szinte sohase, és jelenlegi turkálását Szijjártó meg a többi kormánypolitikus seggében még a saját nulla színvonalát is alulmúlónak tartottam.

    Tegyünk különbséget a buziság és a köcsögség között!

    De ha neked tetszett Lendvai Ildi néni, hát neked adom, vidd haza…

  13. kérlek ne vigyetek haza!

    jó itt bent, a kaja remek, az ápolók sem vernek jobban, mint azt az állapotom indokolja, a zubbonyomat hetente cserélik, és havonta kétszer kimehetünk a parkba bújócskázni. van tv, rádió, okostelefon, vízöblítéses szamurájkard. esténként kötözködés. az ablakpárkányon galamokat termelünk.