Vanessa Hammerként folytatja Lendvai Ildikó

12
71

Az első fotó már ki is szivárgott

Vanessa Hammer néven folytatja pályafutását Lendvai Ildikó, miután az MSZP a Cicciolina által fémjelzett Új Baloldal nevet ölti magára. “Egy kispártnak, mint az MSZP, meg kell találnia azt az utat, amivel közel kerülhet szavazóihoz.” – nyilatkozta Vanessa.

Kacsák ugyanakkor azok a hírek, hogy Lendvai lemondana, csupán új néven, új imiddzsel folytatja. “Egy párt, ami előtérbe helyezi a testiséget, nagyon hiányzik a hazai politikai palettáról. A konzervatív, aszexuális Fidesz, vagy a pornósokat kirekesztő Jobbik nem foglalkozik ezzel az elemi ösztönnel.” – jelentette ki Szekeres Imre (Immy Balls), amit Karl Iron (régi nevén Gyurcsány Ferenc) és A.T. Dickmaster (Mesterházy Attila) is megerősített.

A párt korábbi plakátja is érzékeltette már a váltást, de most teljes egészében felvállalják a testiséget. Promiszkuitás, kopuláció és szexualitás lesz a párt új szlogenje, és a korábban is gyakran látogatott swinger partykat ezután a Syma csarnokban rendezik. A tisztújítás is új eszközökkel történik, így egy olyan bukakke party, magyar nevén spriccszavazás fog dönteni, ahol azt mérik, hogy kire távozott a legtöbb anyag.

Kidoboltatik

A párt tervezi továbbá zászlajára tűzni azt is, hogy a szavazófülkékben két szavazó között lányok/fiúk vetkőzzenek, illetve a goldengate.hu venné át a magyarország.hu szerepét, némileg szórakoztatóbb tartalommal. A párt további programját folyamatosan hozza nyilvánosságra, de visszatérhet a népszerű elkúrtuk szlogen, csak már igekötő nélkül.

12 KOMMENT