Úgy néz ki, végre megvalósul a teljes összefogás Ferencvárosban, a Parkolási Maffia elnevezésű szerveződés ugyanis elindul a polgármesteri tisztségért. Sikerük szinte garantált, hisz az MSZP színeiben mérettetik meg magukat és a Fidesz is beállt mögéjük.

tarlosparkol

A társaság máris elkezdett kampányolni az erre hivatott parkolócédulákon. Ígéreteik:

  • Elérik, hogy a parkolási díj befizetéséért ne kelljen mindig az automatához rohangálni, ingyen házhoz jönnek beszedni azt.
  • P+R+Fidesz+MSZP parkolókat alakítanak ki.
  • Kemoterápiás élményparkot létesítenek az Illatos út mellé.
  • Kitiltják a 444-et a kerületből.
  • Lemondanak a szolgálati járműről, csak saját Prius-szal közlekednek.
  • Minden 6. életévét betöltött gyereknek megtekerik a herbált.
  • Garantálják, hogy a polgármester észrevétlenül teszi a dolgát, még a lakók sem fogják ismerni.
  • Az általános iskolákban új tantárgyként bevezetik a parkolóórát és feloldják a szesztilalmat.

+ Az első szavazóknak ingyen adnak egy Lokálba tekert busát.

A Parkolási Maffia tagjai jelezték, addig nem fednék fel magukat, míg meg nem választják őket, de megüzenték: „rendkívül csalódottak”, hogy egy politikus, nevezetesen Baranyi Krisztina meg akarja fúrni az összefogást. Az MSZP és a Fidesz budapesti elnökei közös sajtótájékoztatón nyugtatták a kedélyeket.

“A maffiának több száz éves múltja van, Krisztinának mennyi? 30? A helyiek érzik ezt. Egyébként is, mióta feltűnt, kiderült, hogy szaros a Duna és hogy rákkeltő anyagok vannak a környéken. Ide nem balhék, hanem nyugalom és kiszámíthatóság kell, és ezt a ferencvárosiak nagyon jól tudják!” – hangsúlyozta közös beszédében Molnár Zsolt és Kocsis Máté.

1 KOMMENT

  1. Nemzetem feje, Ferenc! Rengeteg esztendeje szenved eme nemzet, mert te vezeted! Ezennel elegem lett! Le veled, te megveszekedett jellemtelen fenegyerek!

    #gyurcsány #elmúltnyolcév #monnyonle