A Budapesti Rendőr-főkapitányság gasztronómiai osztaga is részt vett a január 18-i razzián, jelentésüket most tették közzé.

majoranna

Az utcai árusoknál kizárólag ellenőrzött forrásból származó majoránnát és petrezselymet találtak a rendőrök, az eladásra kínált fűszernövények minősége minimum kielégítő volt. Az esetek 87%-ban azonban egyenesen kiváló. Az osztag vizsgálta továbbá a terített sütőpor minőségét is, és ott sem találtak olyan mintát, amely ne lenne alkalmas sütőipari vagy cukrászati felhasználásra.

“Mi figyelünk arra, hogy mit adunk el, haver. Ez nem a lehúzós Fővám téri piac, öcsém” – nyilatkozta a razzia után portálunknak az éjszakai életben csak Köményként ismert férfi.

Gond csak a kereskedelmi engedélyekkel volt: az ellenőrzött 19 árusból sajnos 17 nem volt jogosult köztéri árusításra. Őket figyelmeztetésben részesítették és felszólították a szükséges papírok pótlására.

“A helyzet lényegesen jobb, mint tavaly, akkor ugyanis több árusnál találtunk már penészedő medvehagymát vagy éppen túlságosan kiszáradt, így ízét szinte teljesen elvesztő oregánót. A sűrűbb ellenőrzéseknek köszönhetően a budapesti bulinegyed nemcsak pezsgő éjszakai életével tudja majd magára felhívni a turisták figyelmet, hanem Európában páratlan éjszakai kézműves fűszerpiacával is” – zár a közlemény.