„Szily László és a másik nyikhaj hülyegyerek durván megsértett. Nem tudom, hogy fogok ezután másoknak fájdalmat okozni.” – nyilatkozta a domina.
 
F. J.-né H. Alíz először lapunknak nyilatkozott a neki okozott lelki gyötrelemről. „Évek óta alázok meg embereket, kötözöm ki őket bordásfalhoz, és napi rutin a gyertyázás is, vagy a krokodilcsipesz a zacsin, de ilyen durván még nem szóltak be nekem. Hogyan nézek ezután az általam domináltak szemébe.” – zokogott.
 
H. Alíz jogi képviselője, dr. Magyar György ügyvéd szerint akár 2-3 millió forint értékű is lehet az a nem vagyoni kár, amit ügyfele szenvedett, a kiesett árbevételről nem is beszélve. A jogász szerint beláthatatlan következménye lehet, ha tisztességes szexmunkásokat szociológusokhoz hasonlítanak.

6 KOMMENT

  1. Para-Kovács botrányos kijelentése a pornográfia ellen

    MTEE jelenti: Aljas provokációnak, a pornókedvelők, a pornósztárok és nézők elleni botrányos kirohanásnak nevezte Kovi Zsolt, a XXX NP elnöke a Dugj rádió egyik keddi műsorában elhangzottakat; Kis Pöch Tamás, az Országos Rádmászok és Lepedőt Gyürünk Testület (ORLGYT) XXX NP-s tagja szerdán sürgősséggel hatósági vizsgálat elrendelését szorgalmazta.

    Kis Pöch Tamás közlése szerint kedd délelőtt Bakkancs Tibor műsorvezető telefonos beszélgetőpartnere, Para-Kovács Imre a műsorban azt mondta: “egy gyerek fejlődését két dolog tudja délelőtt tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia”.

    Kovi Zsolt az MTEE-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, “szánakozva figyeljük az említett sajtóorgánum erőlködését, mely a közösségi és erotikus értékek lerombolására irányul.

    Ez a destruktív viselkedés csak egy frusztrált kisebbség sajátja, és visszhangtalan marad a magyar társadalomban – írta Kovi Zsolt. “Nem ülünk fel az aljas provokációnak” – hangsúlyozta, megerősítve a frakciószövetség azon elhatározását, hogy semmilyen közösséget nem vállalnak a Dugj rádióval, vagyis nem hajlandóak megszólalni a hullámhosszán.

    Kis Pöch Tamás, az ORLGYT tagja szerdán sürgősséggel hatósági vizsgálat elrendelését szorgalmazta, de közlése szerint a testület baloldalt hordók többsége nem támogatta a javaslatot. “Úgy vélem, az elhangzottak felvetik a médiatörvény és az Alkotmány által védett alapértékek sérelmét, valamint alkalmasak a pornókedvelő emberek erotikus érzékenységének megsértésére. Pap STOP tiltakozó kampányt indítunk.” – fogalmazott az MTEE-hez eljuttatott közleményében Kis Pöch Tamás.

    forrás: vilagnezet.blog.hu/2010/01/22/para_kovacs_botranyos_kijelentese_a_pornografia_ellen

  2. Ha hozzá hasonlították, az nem vészes.
    Ha Geronazzo Máriához hasonlították volna, akkor az már az emberiség ellen elkövetett bűntettnek minősülne.
    „who wants to live forever?”
    Különben is. Aliz, csoda országban van.