Az indulás előtti este is jól érezte magát

Hoszni Mubarak lemondása után Sharm es-Sejkbe utazott családjával, ahol egy ötcsillagos szállóból a tegnap délután egy last minute magyar csoporttal együtt Magyarországra repítették.

A lemondott Mubarak már az első reggel a magyar csoporttal együtt ment le a szálloda éttermébe reggelizni, ahol több zsömlét és felvágottat tömött a zsebébe mint a legelszántabb magyar újságíró vagy akadémista, felkészülve egy esetleges hosszú menekülésre. A magyarok ekkor még nem fogtak gyanút, hiszen ők maguk is annyit pakolnak reggelente, hogy kifelé menet az étterem személyzete többször gyanakodott már náluk a reggeli okozta daganatos megbetegedésekre.

Ezután Mubarak a szálloda medencéjénél három napernyővel rejtette el magát a kíváncsi szemek elől, ami némi összeütközést okozott Takácsné Erzsikével, aki már egy hete két piros napernyőt foglal magának a napozóban, hogy egyenletesen árnyékban legyen, és egy zöldet, csak úgy, a színe miatt.

Este az all inclusive-et megragadó magyarok közé vegyülve ment le a koktélbárba is, ahol véletlenül fellökte K. Tamás turistát, aki hét mojitot egyensúlyozott a kezeiben és három Cuba librét a farzsebeiben. Szóváltásukat a magyar utaskísérő sem tudta rendezni, mert addigra éppen annyira nem értette K. Tamás beszédét mint Mubarakét.

A másnap reggeli hazainduláskor egyedül Mubarakot terelték be a Neckermann reptérre induló turistabuszába, amit rajta kívül mindenki lekésett, mert az ő gyomruk nem bírta úgy az egyiptomi csapvizet, mint a lemondott elnöké.

4 KOMMENT

  1. Hungarikumok nem is voltak? Gulásh, Matttyó baba, pulikutyával való megkergetés, karikás ostorral történő fültövön csapás? Semmi……?
    Én mikor Egyiptomban voltam, ismerkedtem a kultúrával!
    Sznofru Vörös piramisának egyik kövébe, egy törött bicikli küllővel bele is karcoltam, hogy ITT JÁRTAM GYURI.

  2. Ugyan már! Mindenki tudja, hogy királyunk kinevezi a sereg élére és mindemellett megír néhány fontos bösz(m)édet is majd hőn szeretett feneségünknek, így ha valaki azzal a váddal illetné, hogy semmit nem lehet érteni abból, amit mond, akkor hivatkozhatnak arra, hogy nekünk már rég beszélnünk kellene azt a bizonyos nyelvet és akkor tudnánk hogy eljött a kánaán:)