Kezdetleges látványterv, csakhogy szokják a gyerekek

Visszamenőlegesen a Való Világból is törlik Stohl Andrást miután ittasan súlyos közlekedési balesetet okozott, sőt az emiatt az X-Faktor, Tűzvonalban és Magyar Vágta produkciókból történt kivonása után már az ismerősei sem szívesen mutatkoznak vele, ezért a múltbeli közös képekről is törlik mindenki Buciját.

Sok múltbeli színházi felvételen Stohl András helyett Donad kacsát vagy Frakkot retusálják a színész helyére, a gyerekkori osztályképeken pedig egy másik osztályból veszik át egy felnőve nem részeges, és baleset után az áldozatoktól nem cigit kérő másik kisgyerek képét.

A legdrasztikusabb tiltakozó lépésre a színész magatartása miatt azonban a Buci Maci Magazin készül. Ők Buci helyett Csonka Andrást választanák a periodika macijának névadójának, így a következő szám már Pici Maci címen kerül az újságárusokhoz. Csonka Picit elsősorban azért választották Buci helyett, mert neki nincsen jogosítványa, és előéletéből a Ding-Dong-ot még megbocsájthatónak tartják.

13 KOMMENT