Az élvezetek habzsolása utáni megvonás súlyos problémákat okozhat.

Szombaton, a Föld órája elnevezésű akció közben akart vacsorázni az a budai várban lakó házaspár, amely kis híján éhenhalt, amikor egy órára lekapcsolták a vacsorájukat.

Mivel egyébként is böjti időszak van, ezért csak egy 30-as égő fényét tervezték elfogyasztani, ám a hirtelen jött áramszünet miatt erre sem volt alkalmuk. Megpróbáltak ugyan egy gyertya fényéből pár foton-falatot magukhoz venni, ám szerencsétlenségükre elfogyott az összes gyufájuk is. Az életüket csak annak köszönhetik, hogy a férjnek volt egy fluoreszkáló frizbije, ami nap közben az erkélyen volt, így a Föld órája végéig ez némi táplálékot biztosított a házaspárnak.

A fényevő házaspár az ENSZ-hez fordult az eset kapcsán, mivel szerintük a Föld órája és a hasonló sötétben játszódó rendezvények a fényevő emberiség elleni erőszaknak számítanak. Ban Ki Mun ENSZ főtitkár válaszul egy zseblámpát küldött a házaspárnak, amihez jó étvágyat kívánt.