Ismét megnyitotta a kapuit a világ legnagyobb innovációs vására Venezuelában.

innovation

A caracasi Szilikon-völgy ölében fekvő expón a világ legnagyobb vállalatai mutatták be újításaikat: érkezésünkkor az Avon 3D-s nyomtatóval készült illatpermetét kaptuk a nyakunkba, a hostessek pedig a Nutella műhúsból előállított mogyorókrémével csábítottak el minket.

Kiváló kezdet volt, de a többi cég is kitett magáért: a Libresse rovarokból szőtt tisztasági betétje már-már 2021-et idézte, a Black and Decker vegán ütvefúrója pedig maga volt a fenntarthatóság, és nem csak a szénhidrátcsökkentett fogaskoszorús fúrótokmány miatt.

Az pedig külön öröm volt számunkra, hogy a legjobb mesterséges intelligencia által vezérelt dunyha díját egy palóc startup vitte el!

Ugyanakkor kiábrándító volt, hogy a könyvpiac nem nagyon tudott alternatívát mutatni a 2018-as év sztárja, a tavaly minden díjat besöprő laktózmentes kódex után, és az első, tisztán közösségi finanszírozású ledes rönkaprító standját is kihagyhattuk volna.

Mégis pozitív lett az összkép: a vitaest (“A hidrogén meghajtású bioetanol vagy az e-víz lesz a jövő energiája?”) és a fináléban fellépő csomagolásmentes gospelkórus örök élmény marad. Előbbin díszvendég volt Greta Thunberg, aki az esemény végén ünnepélyes keretek között hozzávágott egy zacskós pezsgőt az első melegeknek épített passzívház falához.

Amik tetszettek még nekünk az expón:

  • Napelemes olajkályha (Adidas)
  • Okoskolbász (Morgan Stanley)
  • IKEA-s paleo e-talicska (Unicef)

És amik nem:

  • USB-s véralvadásgátló (Gucci)
  • Megújuló bioszenzoros úthenger (L’Oréal)
  • Tisztán növényi alapú bölcsőporlasztó (Starbucks)

7 KOMMENT

  1. Elég baj, hogy ilyen hülyeségeken törik az agyukat a mai fiatalok! Ahelyett, hogy templomba járnának, meg Békemenetre! Meg meccsre, a Felcsútnak drukkolni! Megmondtam én, hogy semmi jóra nem fog vezetni ez a fene nagy szabadság, amit az elmúlt nyolc évben ránk erőltettek a hanyatló nyugati tőkés nagyhatalmak! A keresztény szabadságot bezzeg nem erőltetik!

  2. Családok éve meg szűljünk gyerekeket program:

    “Egy év alatt kétszer is hiány volt a hazai gyógyszertárakban az újszülöttek létfontosságú K-vitaminjából (Konakion). Az Infostart írta meg, hogy amikor Szabó Sándor MSZP-s képviselője kritizálta a kormányt a Parlamentben, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta:
    „A 2 milligrammos kiszerelésből 110 ezer, a nagyobb hatóanyag-tartalmúból pedig 50 ezer ampulla érkezhetett Magyarországra. A korábbi problémának az lehetett az oka, hogy a magyar nyelvű betegtájékoztatóknak a nyomdai késése miatt a nagykereskedők a raktárakból minőségbiztosítási okokból nem tudták a teljes készleteket kiszállítani. Ez átmeneti problémát okozhatott, de már mindenhol a kellő mennyiségű K-vitamin rendelkezésre áll.”

    Anyád

    • Felháborító, hogy késleltetik a létfontosságú vitaminszállítmányokat az imperialisták! Ez a magyar nemzet, a magyar anyák, a Magyarok Miniszterelnöke elleni álnok támadás! Soros Györgyöt sejtem az akció mögött!

      #imperialisták #támadjákamagyart #soros

  3. Egy messzi messzi galaxisban….

    Mindenki lebukik egyszer:
    “A magyar letelepedési kötvényeket Afrikában és az arab országokban forgalmazó Artonhoz 2017. április 7-ről 8-ra virradó éjszaka törtek be ismeretlenek, a cégtől több mint fél milliárd forintot vihettek el. A tolvajok a letelepedési biznisz érzékeny adataihoz is hozzáférhettek, az RTL értesülései szerint egy szervert is elvittek.”
    Balogh Radosztina, az Arton ügyvezetője és egyik tulajdonosa Rogán Antal egyetemi évfolyamtársa volt. A forgalmazók közül egyedül ők vannak Magyarországon bejegyezve.”

  4. Zárjuk be a kórházakat, és csak akkor nyissuk ki, ha ……

    “Akadozik a végtag törött sérültek ellátása Budapesten, mert a Honvédkórház pénteken váratlanul bejelentette, hogy nem fogad ilyen betegeket, írja a Népszava. A lap úgy tudja, hogy az ellátásra kijelölt három kórház, a Dél-Pesti Centrum kórház Merényi telephelye, a Szent János és a Péterfy baleseti központja, nem bírja ellátni a feladatot. “A Péterfy baleseti központja előtt a déli órákban már 13 mentőautó várakozott arra, hogy átvegyék tőlük a sérülteket,”
    “Megkérjük a sajtóorgánumokat, hogy fejezzék be a Honvédkórház támadását és a felesleges pánikkeltést,” közölte az intézmény a Népszava péntek déli hírére reagálva, ami szerint akadozik a végtagtörött sérültek ellátása Budapesten, mert a Honvédkórház pénteken váratlanul bejelentette, hogy nem fogad ilyen betegeket. A közleményben később azt, hogy “II. progresszivitási szintű, tehát más kórházak által is biztonsággal ellátható betegek fogadását a kórház átmenetileg – legfeljebb 2019. december 6-án 20 óráig – felfüggesztette,”azzal indokolják, hogy “jelenleg is 19 súlyos sérült ellátása van folyamatban.”

    egy messzi messzi galaxisban…..

  5. Ha esetleg megszűnik a blog, akkor szóljatok
    “A parlamentnek benyújtott törvénytervezetben az áll, hogy „Ha az önkormányzat az önkormányzati fenntartású színház részére a működéséhez szükséges forrásokat teljes körűen nem biztosítja, az önkormányzat a Kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő a Kormány által rendeletben meghatározott időpontig.”
    Rabszolgaság 1. szint

    “A színház közös működtetésére irányuló megállapodásban a miniszter és az önkormányzat a) meghatározza – ideértve a vezetői kinevezés módját is –
    az intézmény közös működtetésének és működésének részletes szabályait; b) rögzíti a központi költségvetésből juttatandó támogatás és az önkormányzati támogatás mértékét.”
    Rabszolgaság 2. szint

    Hazudtok reggel, délben, este, talán akkor nem ha alszotok. A történelem szemétdombján végzitek, mint az elődötök