A frissen kinevezett szellemi honvédő szerint szükség van a tanárok érdekeit hitelesen képviselő civil szervezetre, mert “jövő nélkül nincs tanító vagy mi”.

Gáspár Győző tervei szerint a jövőben a mozgalom kapocs, egy híd lenne a kormányzat és a tanári szakma között, vinné a molinót a Békemeneteken valamint, ahogy fogalmaz: “éberen őrködna a tanári szakma inegritáska felett“.

Csizmadia László a CÖF-CÖKA vezetője elmondta, a “sorozás” itt nem ért véget, egész “zászlóaljnyi” szellemi honvédő áll hamarosan a haza szolgálatába. A következő hónapokban várhatóan Kis Grofó, Alekosz és Hajdu Péter is csatlakozik a mozgalomhoz.

Győzike bejelentését Pintér Sándor is üdvözölte.

A Belügyminisztérium közleménye szerint végre van egy hiteles, vállalható tárgyalópartner oktatási ügyekben a civilek részéről, aki bár nem tanít, de tanítana, ráadásul így a diákokat sem rángatja bele utcai kabaréjelenetekbe és pitiáner politikai játszmákba.