Most akkor mégis küldünk fegyvereket Ukrajnának? Nem, de mégis, vagyis mégsem, tehát de, azaz nem. Elmagyarázzuk.

Orbán Viktor napok óta kitartóan hangsúlyozza, hogy Magyarországnak nem szabad belekeverednie a háborúba olyan módon, hogy fegyvereket küldünk a harcoló feleknek.

Most azonban mégis egy egész századnyi ágyút küldünk Ukrajnába.

Igaz, ezek gulyáságyúk, de ugye ki mondja meg, hogy Németh Szilárd pacalpörköltje fegyver-e, vagy élelmiszer.

Katonaélelmezési szakértőnk szerint ennyi gulyáságyúval annyi hüvelyes étel készíthető, ami kis és közepes hatótávolságú rakéták erejével ér fel, és elfogyasztásuk után több száz méteres körzetben minden élet kipusztulhat. Különösen, ha az olyan, a genfi konvenció által is tiltott fúziós ételekre gondolunk, mint a tojásos bab felfújt, a gombás karfiol chili, vagy a pacallal és lencsefőzelékkel töltött káposzta.

Nem tudjuk, hogy mire és hogyan fogják használni a gulyáságyúkat, de szakértőnk szerint mindenképpen háborús bűnnek számít a gránátos kocka, a bombatorta és a tankpezsgő elkészítése.