Hatósági árat vezetnek be a Pegasus szoftverrel történt lehallgatásokra.

Továbbra sem tett le a kormány arról, hogy megvédje a magyar embereket. Azok után, hogy a lakosság végre biztonságban van a marhalábszártól, az olívaolajtól vagy a túlságosan zsíros tejektől, a jövő hónaptól egészen április 4-ig hatóságilag rögzítenek majd minden telefonbeszélgetés, chatelést, üzenetváltást és jelzésértékű fejbiccentést a világszerte elszabaduló árak miatt.

“A magyar gazdaság szinte minden mutatóban a világ előtt jár, de a kormány pénztárcája is véges, pláne, hogy több millió forintnyi kenőpénz esett ki kasszából, mióta Völner Pál lemondott. A lehallgatásokat most a nyíregyházi állatkert egyik demens csimpánza engedélyezi, de még így is nagyon sok pénzt emésztenek fel a megfigyelések. Ha jól használom ezt a szót…”

– mondta Varga Judit.

A miniszter asszony elmondta, hogy mivel a csimpánz minden elé kerülő dokumentumot szignóz a székletével, brutális mennyiségű hanganyag gyűlt és gyűlik majd össze, a költségek pedig az egekbe szöktek.

A kormány magára vállalja a magyar emberek telefonbeszélgetéseinek rögzítését, a hatósági árakat viszont kénytelen a megfigyeltekre terhelni.

Rengeteg idő és munka feldolgozni az anyagokat, ezért ügyintézési díjat kérnek majd a lehallgatott emberektől, a potenciálisan megfigyelhető magyar polgároknak pedig készenléti díjat számítanak fel.

Mivel az irtózatos mennyiségű fájlt tárolni is kell, az archiválási költségeket is a lehallgatottakra terhelik, az újságoktól pedig helyreigazítási pénzt szednek be, mert azt írták: a kormány szerződést bontott a Pegasus gyártójával.

A Pegasusszal lehallgatott telefonbeszélgetések árát a kormány a liszt, az olaj, a cukor, a csirkemell, -farhát, a sertéscomb és a 2.8-as tej árszintjén rögzíti a megfigyelések idejére.