Információink szerint Gyurcsány Ferenc jelentette be az összeolvadást.

Az ellenzéki előválasztás utolsó napja előtt, péntek délután értékelte a DK szűkebb stábja az addig elért eredményeket. Mint ismert, a miniszterelnök-jelöltségért már csak Dobrev Klára és Márki-Zay Péter van versenyben.

A Demokratikus Koalíció megbeszélésén Gyurcsány Ferenc, egykori miniszterelnök, a párt elnöke kijelentette: Soros György állt be Márki-Zay mögé, a hódmezővásárhelyi polgármester ennek köszönheti sikereit.

Úgyis fogalmazhatnék, hogy Márki-Zay összeolvadt Sorossal, úgyhogy mától Soros-Zay Györgynek fogom hívni

– mondta forrásaink szerint a DK elnöke.

Sok minden utalt arra az elmúlt napokban, hogy valójában nem Gyurcsány, hanem Soros embere Márki-Zay: Márki-Zay is járt Amerikában, akárcsak Soros; Márki-Zay beszélt a melegekről, és Soros fia is meleg; nem utolsó sorban pedig Soros Györgynek és Márki-Zaynak is van vagyona, miközben az átlag magyar családnak a hónap végére csak Jakab Péter jut.

Forrásunk szerint hamarosan még nyilvánvalóbb lesz az összefonódás, ugyanis, ha Márki-Zay nyeri az előválasztást, akkor vissza fog lépni Soros György javára. Egyelőre nem tudni, hogy ez hogyan fogja érinteni az ellenzéki összefogást, de legalább kicsivel több pénzük lesz.

Frissítés: cikkünk véletlenül idő előtt jelent meg a 168óra.hu-n, minden érintettől elnézést kérünk.