A kormány továbbra is próbál a fiatalok kedvére tenni. A nemrég bejelentett, 25 éven aluliakra vonatkozó személyi jövedelemadó-mentesség mellett 2022. áprilisától a 13. havi nyugdíjat is megkapná a korosztály.

“Folyamatosan jelezzük, hogy fiatalok továbbra is bízhatnak a Fidesz-kormányban, ezt szolgálja a mostani döntés is. Mivel az adómentesség miatt kevesebb pénz folyik be az államkasszába, a 13. havi nyugdíjat lépcsőzetesen kapnák meg a fiatalok. Az első részletet 2022. áprilisában biztosítjuk egy zsák krumpli formájában, míg a másodikat rögtön azután, hogy a fiatalok betöltötték a 65. életévüket” – közölte Orbán Viktor.

A 25 éven aluli korosztályt megosztja az új kedvezmény, vannak, akik egyáltalán nem örülnek a döntésnek.

“Sokat gürcöltem és tanultam, hogy Orbán Viktor unokái ne egy putri magyar egyetemen, hanem külföldön tanulhassanak. Félek, az adómentesség miatt nem tudjuk azt a fajta megfelelő oktatást biztosítani nekik, amit Ráhelnek vagy Gáspárnak nagy nehezen ki tudtunk köhögni Svájcban és Angliában. Egy ilyen helyzetben önzőség és felelőtlenség lenne elfogadni a plusz juttatást. Én a nyugdíjat szívem szerint már egyenesen Orbán Viktornak címezném”

– kommentelte valaki magyar nyelven a Fidesz Instagram oldalán.

Akadnak viszont olyanok, akik üdvözlik az intézkedést.

Ezt skubizzátok: a kormány ismét bebizonyította, hogy akár új törvényeket is alkot, hogy helyzetbe hozza a jövő nemzedékét. Na csákesz pupákok! – nyilatkozta Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár.