Több ezer Fidesz-troll szabadult a munkaerőpiacra, miután az Index munkatársai felmondtak.

Míg korábban az iszonyatos mennyiségű munka miatt az összeomlás szélére jutottak a nemrégiben még szakszervezetbe is tömörülő Fidesz-trollok, a portál takarékra állítása után több ezer béríró munkája szűnt meg.

A legkeményebb kaletások ugyan talpon maradnak, de a 444 vagy a HVG oldalára menekülő földönfutók között egyre nő a feszültség, nemrég például odáig fajultak a dolgok, hogy egy DK-trollnak kellett szétválasztani az egymást sorosozó Fidesz-bérírókat. A Vállalkozók Országos Szövetsége szerint tömeges elbocsátásokra kell számítani.

Úgy értesültünk, hogy már most többen számla nélkül, feketén magukat moderálják, hogy pótolják a kieső bevételeiket.

Temetni azonban nem kell a szektort, már kezdenek szivárogni az önéletrajzok a Távozó Indexesek oldalra, ráadásul az új helyzet valódi minőségi emelkedést is hozhat a piacon.

“Éles lett a küzdelem,a Fidesz-trollok között,véleményem szerint jót tesz a versenyhelyzet a piacnak. Itt már nem lehet egy Lyobikkal kitűnni! Örömteli az is, hogy a szektor próbál a társadalmi felelősségvállalás területén eredményeket felmutatni, ma már egyre több megváltozott értelmi képességű munkavállalót alkalmaznak – igaz, ez a lépés várható volt, miután a Vadhajtások.hu is belépett a piacra”

-nyilatkozta a HírCsárdának a Deloitte vezető elemzője.

A szektor legelőbb 2022-ben állhat talpra, addig is a kormány próbál a Fidesz-trollok hóna alá nyúlni. A TV2 információi szerint Orbán Viktor hamarosan egy Puskás Ferenc által szétrúgott székelykapu elől posztol majd egy fotót a Facebook oldalán egy zsidó, meleg pár négy néger gyerekéről, hogy a Fidesz-trollok legalább a katát ki tudják köhögni.