A 64 éves András után az origo főszerkesztőjét is bevitték a rendőrök.

Voltak kérdések, például, hogy ki az pontosan, akit én Soros ügynöknek nevezek

– így emlékszik vissza a kihallgatására László, akit ma reggel vittek el otthonából a rendőrök rémhírterjesztés miatt.

A férfi évek óta tesz közzé álhíreket az origo.hu-n és a Facebookon, ezekben egyebek mellett az olvasható például Nagy Blankáról, hogy

több tárgyból bukásra áll, és iskolába is alig jár a trágár diáktüntető,

Donáth Annáról pedig egy nem létező levél alapján azt írta a lapja:

Takarítás közben támadt rám, és tett szexuális ajánlatot Donáth Anna

A rendőrség ma délelőtt videót tett közzé az idős férfi “elfogásáról”, és a nála tartott házkutatásról. A rendőrök a férfi cikkeiről azt közölték, hogy

többek között leírta azt is, hogy nyolc hazai Soros-szervezet vett részt azon a konzultáción, amit az Európai Bizottság indított az első jogállamisági jelentéséhez kapcsolódóan, illetve azt is, hogy a finn jogállamiság a magyarhoz képest meglehetősen elmaradottnak mondható.

László azután beszélt a történtekről, hogy késő délután kiengedték a rendőrségről.

Reggel 6-kor házkutatási engedéllyel érkeztek, kérdezték, én írtam-e azokat a cikkeket. Mondtam, hogy nem tudom megmondani, ki írta a Donáthot lejárató cikket, sem pedig azt, hogy ki döntött annak nyilvánosságra hozataláról. Én csak egy egyszerű főszerkesztő vagyok, nem tudhatok mindenről. De vállalom érte a felelősséget, mert semmi olyan nincs benne, ami gátolná a vírus elleni védekezést. Ebben hír sincs, nem hogy rémhír, ez inkább egy filozófiai okfejtés.

A férfi úgy érzi, a rendőrök korrektül bántak vele, neki úgy tűnt, hogy se a rendőrök se az ügyészek nem tudták, hogyan kellene értelmezni esetében a rémhírterjesztést.

Azért írtam meg, mert elegem van az igazságból, kritikákból, a kormányt bántó megnyilatkozásokból, elegem van mindenből, amivel hülyítik az embereket, és az origo az egyetlen, ahol ki tudom engedni ezt a gőzt

– mondta az ügyet elindító cikkeiről.

Vele a kihallgatást követően azt közölték, hogy nem lesz folytatása az ügynek, mert nem valósult meg bűncselekmény. Az eljárás viszont így sem múlt el nyomtalanul.

A páromnak ma van a születésnapja, a fiam online vizsgázik, remegett kezük lábuk, hogy most mi lesz, de én hittem abban, hogy ebből nem lesz semmi. Még a plüss Németh Szilárdomat se vittem magammal a rendőrségre, annyira biztos voltam az igazamban. Elmondtam a rendőröknek is odabent, hogy a foglalkozás elérte azt az eredményét, hogy engem valószínűleg bekussoltatnak. Nem vagyok megijedve, nem félek, az én pofám nem lesz kisebb, csak a barátaim, rokonaim fognak figyelmeztetni, hogy állítsam le magam.

A rendőrség videós közleményében, ami még kedd este is elérhető volt az oldalukon, más mellett az olvasható, hogy „a világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat”.

A rendszerváltáskor nem ezt képzeltünk el, boldogok voltunk, mosolyogtunk, ma nincs ember, aki mosolyogna és ez nem a migránsoktól van és nem is a vírus miatt

– mondta el László.

Ezekben a cikkekben a férfi tudatosan elferdíti a tényeket, dícséri a kormányt, haugságokat terjeszt Karácsony Gergelyről, és habzó szájjal brüsszelezik, vagy cigányozik, attól függően, hogy miről szól a nap megrendelés. Ez azért fontos, mert a rémhírterjesztést pont ilyesmikkel lehet megvalósítani..

Kaputa Júlia a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének munkatársa szerint a nemrég módosított rémhírterjesztést csak szándékosan lehet elkövetni, akkor, ha valaki valótlan tény állításával, vagy valamilyen valós tény elferdítésével akadályozza a járvány elleni védekezést.

Nem csak azt kellene tudnia az elkövetőnek, hogy nem igaz, amit állít, hanem azt is, hogy akadályozni fogja vele a hatóságokat.

– mondta.

 

1 KOMMENT