Orbán Viktor egyre nagyobb repülőkkel fényképezkedik és egyre nagyobb számokat ír ki – vagyis minden rendben van, írja az álhíroldal.

„Orbán Viktor két hete még egy repülővel sem fényképezkedett le, ma már többel is, ezek ráadásul méretben egyre nagyobbak. Ugyanúgy, ahogy a számok is: ma 100 ezer maszk érkezik, holnap 200 000, két hét múlva pedig kétbilliárd, mellette ötcsillió lélegeztetőgép. A legjobb, hogy sohasem kell bebizonyítani, hogy ezek valódi maszkok, vagy hogy el is jutnak a kórházakba, elég, ha kiírják a Facebookra, attól mindenki megnyugszik” – írta elemzésében az Origo.hu.

A portál szerint az is azt mutatja, hogy minden rendben, hogy Orbán egyre jobban be van öltözve – a név nélkül kirakott cikk szerzője arra számít, hogy húsvét után a miniszterelnök már űrhajós felszerelésben látogatja meg az összes hazai háziorvost, egyetlen délután alatt, majd puszta kezével csapja szét a vírust az ország több részén.

Az Origo ugyanakkor megjegyezte: a denevérpárti Karácsony Gergely még mindig azon munkálkodik, hogy AIDS-szel beoltott szifiliszes tobzoskákat etessen meg minden rendes magyar emberrel, úgyhogy az ünnepek alatt különösen kell figyelni arra, hogy Soros György.

2 KOMMENT