A hétvégén hozta le a 444.hu a 2010-es évek 100 legjobb magyar számának listáját, azonban van néhány dal, ami sajnos nem tudott beférni. Ezeket mutatjuk most be!
Sáros “Jabba” Kálmán – Kvantum nihil és sólett
Ha van az évtized zeitgeistjét értő és azt orrfurulyán megszólaltatni képes előadó, akkor az “Kálmánka”, azaz Sáros Kálmán. A trap-es alapokra építő citera-metál magyarországi meghonosítója olyan nagy nevekkel dolgozott már együtt, mint John Pasteurmall vagy éppen Yig Jamal Klomba, a Malenkij Dicks dobosa. Több szempontból sem mondható rádióbarátnak ez a szám. Egyrészt, 325 perces, másrészt, légvédelmi szirénák, repülőn felvett gyereksírás és zöld táblás krétacsikorgás adják az orrfurulya alá az egyébként kellemesen dance-es ritmust. (PB)
Fun Sir Boogey – Segged is szép
Kedvenc hip-hop csapatunk nem maradhatott volna le a 100-as listáról. Az Insider kelet-európai élvezhetetlen zenéket bemutató cikkében a fekete Eminemnek nevezték őket, ami meglepő, hiszen a banda tagjai mind kínaiak. A 2000-es években a Paplanszagú a szád, a Mert a pöcs az nem inga, és a Fáj, ha így csinálsz, ne csináld már! tette őket ismertté a barátaik körében, de aztán jött 2013 és a Segged is szép, amivel eljutottak a Sziget Fesztiválra is, a mosdóig. Templomi orgona és twerkelésre serkentő ping-pong labda csattogás, ez a Segged is szép sikerének receptje. (SJ)
Vilma és a Nyúlszájak – Kérdezz meg egy nyulat
A MOME-ről fél év után (kreatív nézeteltérésre hivatkozva) távozó Vilma (egyébként Blücher-Wahlstatt Benedek, egykori óvodai csoporttársam, bár akkoriban még utáltam) és három zenésztársa eddigi egyetlen dalát nehéz nem diplomás átlagemberként értelmezni, mivel egy 6 percig tartó elnyújtott – néhol befröccsenő – fingás az egész, váltakozó hangerővel. A helyzet az, hogy tévedésből töltötték fel a daluk helyett, de én és a kollégáim annyira erős kiállásnak érezzük ezt a mérhetetlenül primitív, balatoni Kékszalag nemzetközi távolsági vitorlásverseny ellen, hogy muszáj volt felrakni a listára. Bár ezt az értelmezést csak utólag közölték a srácok egy matricán, amit a Beat on Brat vécéjében raktak ki, a mi sejtéseinket maximálisan igazolta. Bravó! (SP)
Amikor Franciska az Altruisztikus Holapárnámokból megkérdezett a Gólya előtt, hogy van-e nálam valami
A legendás pármásodperces, amit csak kábé hét ember hallott, de nem túlzás azt mondani, hogy nekik köszönhetően mindenki hallott róla, aki valaha beszélt olyan emberrel, aki nem egy körúton túl vegetáló, nyüves proli. Az AltruHola énekesnője már az első szót felvezető odacsoszogásával megállította az időt, majd egyetlen mondattal (és a hanyag tökéletességgel megkomponál utcazajjal) feltette magát a poszt-minimál impromptu színtér trónjára. A dal (mert nevezzük ezt a pillanatot annak) egyszeri jellege talán még a VLC Media Player 2015-ös frissítéseinél is jobban átadja azt a kilátástalanságot és a Kunhalmi Ágnes bal melle által kiváltott önképzavart, ami a magyar X és Z generációk minden egyes tagja magáénak érez a Vittula vécécsészéje fölötti nagyjából 30 centiméteren. A dal talán szándékolt tragédiája, hogy Franciska azóta is mond dolgokat embereknek, de ilyet és így azóta sem tudott. (PZS)
Sad Keanu – Mú
A Sad Keanut, azaz Korcs Margit és Steckler Ödön zenekarát senkinek nem kell bemutatni. 17 éve együtt zenélnek, és 2005-ben ők képviselték Magyarországot az Euróvízión Kurva anyád, te rühes geci! című számukkal. A zenekar a kezdetektől változatlan felállásban működik, karrierjükben az egyetlen változás annyi volt, hogy mindketten egyidőben cseréltek nemet, majd ezután felvették egymás nevét is. Így már nem Korcs Margit és Steckler Ödön, hanem Steckler Ödön és Korcs Margit alkotják a duót. A Mú dallamos grúvjai, szívbermarkoló üvöltései és kolbászkarikákon előadott szólója a régi Mátyás tér hangulatát idézi fel a hallgatóban. (PB)
Lepkefőzelék – Aurahorpasztás
Nem tudok objektív lenni a Lepkefőzelékkel kapcsolatban, mivel a csajom az együttes basszusgitárosa én pedig az énekes. Ők a magyar Népi Papa, de mégis van benne valami utánozhatatlan báj és önmosdatás, amit tényleg csak a legnagyobbak engedhetnek meg maguknak. Először szokatlannak tűnt, hogy egy húr nélküli gitár hangszedőjébe Ákos számot ordibálnak autotune-nal, de miután kiderült, hogy ezt ironikusan teszik, állandó repeaten van a dal. De ha nem így lenne, akkor sem maradhatna le a listáról az Aurahorpasztás, mivel a főszerkesztőnk írta a szövegét. Ezzel együtt is az évtized meghatározó entitása a Lepkefőzelék már csak azért is, mert lapunk tulajdonosa a szólógitáros benne. (VM)
Kesergő nyápicok – Baszomalássan
Az évtized végének nagyszerű fejleménye, hogy a kortárs, hm, urban stílusokban a YouTube-huszárok és az amatőrök mellett megjelentek a valóban kreatív alkotók.
Ez a szinte instrumentális, szinte elfeledett posztdiszkószám amilyen primitív, annyira időtlen benyomást tesz, ráadásul semmilyen ponton nem kapcsolódik semmilyen magyar zenei áramlatba, szerencsére. Amikor egy 13 perces, lassan kibontakozó pszichedelikus jam ennyire jól szól, akkor valószínűleg egy óriási kémiával működő zenekar egyik varázslatos pillanatának lehetünk épp tanúi (legfeljebb az lehet furcsa, hogy átlag 20 éves zenészek hoznak össze ilyesmit). Úszunk együtt a könnyű és tökéletes gitártémával, az éteri énekkel és a sistergő pszichedelikus rockkal – a hullámok alól pedig felfejtődik, hogy nincsenek terveink és céljaink, de nem is kellenek, mert hát a végén úgyis mindig lesz valami. (SJ)
Lil’ Kötsög – Beázott Az iPhone 6-om
Mit lehet elmondani Lil Kötsög munkásságáról, amit a Kesergő Nyápicok és az Altruisztikus Holapárnámok zenekarokról nem írtunk még le? A hangzás, a szövegvilág és a hangulat 100 százalékos egyezése nem véletlen – amikor nem a Telep és a Központ előtt mesél legújabb startup-ötleteiről, Kötsög (aki véletlenül egyébként kollégánk is) az említett zenekaroknak szállítja a vadabbnál vadabb alapokat. A listára nem csak a “Beázott” tökéletesen minimál refrénje miatt került fel, hanem mert munkássága visszavisz abba az időbe, amikor a zenéléshez még sem ritmusérzékre, sem tehetségre, sem dalszövegre nem volt szükség. Persze ezt nem is kell magyarázni annak a négy embernek, aki ott volt a Központ előtt, amikor Lil Kötsög majdnem koncertezett, de az áramszünet miatt inkább feloszlatta a formációt. Kár érte, a 2010-es évek legígéretesebb projektje lehetett volna. (SJ)
Monyo Crew – Barbi, te pinafing
A Barbi, te pinafing már a Trichomoniasisos péniszömleny fanzine válogatás kazettáján is alázott, de akkor vált igazán kultikussá, amikor a frontember széttört 3 korsó sört a vécés néni fején a Toldiban a megalakulás előtti héten. A dal helye a listán már akkor biztossá volt, de további megerősítést nyert, amikor eldőlt, hogy egy ideig nem lehet cool listát írni. Az egyszemélyes Monyo Crewt gyakran vádolják azzal, hogy meg nem értett művész, pedig ereje pont abban rejlik, hogy épp időben ült fel a pusztán bálnahangokból építkező egyszálgitáros cyberpunk 2019 októberében a szerkesztőségünkben gerjesztett hullámára. (VM)
Orbán Viktor Buzi – Megbasztam Dobrev Klárát
„Adj egy cigit, hallod / Vagy beverem az arcod” – ha a következő Himnusz így kezdődne, egy szavunk se lenne. Addig viszont be kell érnünk azzal a ténnyel, hogy kevés olyan tűpontos társadalmi kritika és politikai körkép született, mint az OVB egyetlen, ötszámos EP-je, a Minden Egy Ótvaros Fos Szar. A rádiókompatibilitásra messziről és erőteljesen ráköpő indusztriális punkzenekar legnagyobb erőssége a dalszöveg érthetetlenségében rejlik, mindezt pedig meg tudják támogatni egy olyan gitárhangzással, amitől az úri közönség vidáman pogózva szenved halláskárosodást. Simán felkerülhetett volna tőlük erre a listára a „Minden Rendőr Szar BKV-s”, a „Geci Van A Homlokomra Tetoválva” vagy a „Fasz Vagy Te, Nem Feminista” – ha a Wellhello, a Halott Pénz, vagy a Tankcsapda tudna zenélni, sírva könyörögnének, hogy olyanok legyenek, mint az OVB. De legyünk őszinték: tudnának ők olyan refrént írni, amiben csak annyi van, hogy „Meg-basz-tam”? Naugye. (SJ)
