Így nem lesz szükség kamerákra, és a rendszer jelezni tud, ha egy diák túl közel kerül egy tanárához.

A múlt héten került nyilvánosságra, hogy az EMMI már dolgozik a javaslaton, ami szerint kamerákat szerelnének az osztálytermekbe, hogy így vegyék elejét az egyre gyakoribb tanárbántalmazásoknak. Az orwelli tervek nem mindenkinek tetszenek, ezért alternatív megoldásokon is gondolkodik a minisztérium.

Az egyik javaslat szerint a diákoknál úgyis jelenlevő mobilokra kötelezően telepítenének egy szoftvert. Ha egy diák egy tanárára a támad, az applikáció aktiválható és a diák összes kontaktjára elküld egy kellemetlen üzenetet a diákról. Például, hogy penészes a háta, éjjel bevizel a saját szájába, vagy, hogy szereti Kantot.

Egy másik javaslat szerint a tanárok egy exoskeletont (mechanikus külső váz) kapnának, ami ellenáll a diákok lökdösődésének és a köpőcsövezésnek, a térdrészbe épített mechanika segítségével páros lábbal rúghatnák ki a teremből az arcoskodó diákokat.

A legfuturisztikusabb javaslat szerint pedig mind a diákokba, mind a tanárokba chipet ültetnének. A chipben lévő RFID jelezni tudna, ha egy diák túl közel kerül egy tanárához, és akár az is megoldható, hogy egyből sokkolják az rendetlenkedő nebulót.

Ennek a rendszernek meglenne az az előnye is, hogy ahogy változik a NAT az új tananyagot nem kell ezentúl kinyomtatni, hanem közvetlenül a tanárok fejébe tölthetik fel és egyben ellenőrizhetik is, hogy tényleg olyan elánnal oktatják-e Herczeg Ferenc munkásságát, ahogy az egy fasiszta-szimpatizáns írónak kijár.