A legfontosabb, hogy senki ne rendeljen szappan ízű whiskeyt az interneten.

nav alkohol.jpg

A legújabban belengetett adófajták egy sor termék árát növelhetik meg a jövőben. Az internet mellett a szappanok és az alkoholok is drágábbak lesznek. Mivel internet és szappan nélkül lehet élni, ezért az alkoholok házi rezsicsökkentésére adunk tippeket az alábbiakban.

A törvénytervezet szerint a gyógynövény tartalmú alkoholokat nem érinti az új termékadó, ezért csak gyógynövény tartalmú italokat vásároljunk. Hamarosan kapható is lesz a Borsodi kamillás változata, ami ízre ugyan ázott Kövér Lászlóra emlékeztet, inhalálva azonban elmúlasztja a náthát és nyálkahártyát. A törvény szintén kivételt tesz a pálinkákkal – ezek után nem kell különadót fizetni – azonban, aki biztosra akar menni, az a barackhoz is adjon egy kis kakukkfüvet vagy zsályát, vagy ha ez nincs a közelben, töltsön a pálinkához Unicumot.

Az adó legsúlyosabban a 45 százaléknál nagyobb alkoholtartalomú italokat érinti, ezért 1 liter 45%-os whiskey helyett igyunk inkább 45 liter 1%-os citromos sört. Így nem csak olcsóbban jövünk ki, de legalább meg is utáljuk a citromos sört. A háztáji készítésű tömények esetén úgy járunk a legjobban, ha ráírjuk az üvegre, hogy 45%, majd a 4 és 5 közé rakunk egy vesszőt.

Az gondos adóelkerülőknek pedig két tippünk van: egyrészt semmiképpen ne vásároljanak szappan ízű whiskeyt az interneten, a másik megoldás pedig, hogy menjenek a NAV-hoz dolgozni, feltéve, hogy úgysem akarnak az USA-ba utazni.

33 KOMMENT

  1. Köszönet a tanácsokért …de pl ha én pálinkát szeretnék inni áfa és minden féle hülye adótól mentesen akkor pl ihatom -e sörös korsóból a Józsi zugfőzéjében-ből-ban …bin? (ez nem jó a bin) … s az eredeti bögrecsárdai az most akkor mentes vagy nem ….mert én a buborékosat egyáltalán nem szeretem.
    S mi lesz a soltvadkerti trágyánérlelttel …az nem is és csak tiszta gyümölcsből és szlovák cukor nélkül nincs is akkor???? ….vagy az már adócsalás ha felesbe iszom-e? He,,,???

  2. @Black Hole: azemútnyocév az hány fokos mert Én 50 alatt meg se szagolom. Amúgy meg le van szarva az adó mert én megfelezem , felesbe iszom akkor az adó is csak a fele s a másik felest nem vallom be ….néha majd az elsőt se. …úgy hogy megbaszhatja az adóját a mocskos Gyurcsányi! Viktor, viktor, viktor hukk.

  3. @Black Hole: Az az “előző”, az hozzászólásod vót neked? Mera zvanott, hogy fűzés.
    A füvezés megugye adómentes, egyenlőre. Asztcsak simán üldözik.
    (figyelem: a sorok között, adó elkerülésre felbujtó, lőre evésre biztató, aljas, tudat alattira ható, pszihoterapatikus manipuláció búvik meg!)

    Az előző utáni, közvetlenül az utána következődben azért, amekkora kijött belőled egyben, az már cirkuszi produkció, valóságos világszám. Indujjál vele az X traktorban! Beájul tőle az összes zsüri.
    Tuccmég ilyeneket? Akkor nekíméjjed a klavcsit! Csak bele ne fullaggyál eccer, annyira, hogy.

  4. @Black Hole: A szervessel vigyázzál, mert az nagyon büdös tud lenni.
    Az igaz, hogy belelépve jól elnyomja a lábszagot, deviszont a gombát meg táplálja.
    A szájszag semlegesítésre sem ajánlatos, merazmár túlmegy minden ilhigienikus gusztustalanságon, ugye.
    Legjobb erről konzultálni az ügyeletes gondozókkal.

  5. Mitisír a Viki Plédje erről az egészről?
    A pia, rendesen, tudományosan kifejezve: ¶a, a ¶víz Gyurcsok féle
    (Gyurcsány, egypetéjű, két iker nővérének a fele), mezzoezoterikus energiával
    gerjesztett változata.
    Az öt alap elem, a főd, a víz, a tűz, a levegő és ugye a pénz, izostcionárius konstelláció
    transzformáció amplitudómodulációja.

    Némely primitív kultúrákban, mint a ¶gmeus, vagy a ¶tagoreus, és magánál ¶stabácsinál,
    mindenek teremtő ősanyja, a ¶na neutralizált módosulata.
    (gyengébbek kedvéjért: tudományosan, az n elhagyása a neutralizáció, most, itt.)
    Cseszlovákoknál, Rácovákoknál, csetnikeknél, usztasáknál, ¶ča, nem is tudják neutralizálni.

  6. @wantaan: szerintem ezt a Gyurcsány, Orbán kérdést simán rövidre lehetne zárni egy kiadós mocskoskommunistázással, és akkor talán nem hagyunk ki egyetlen politikust sem. Amúgy túl sok lenne egyenként megemlékezni róluk. Amúgy 50 éves múltam. Ez csak annyiban érdekes, hogy láttam azt az érdekes metamorfózist, ahogy a komcsikból ’56-os hősök lettek. A ’90-es évek elejéig csak egyet láttam, de aztán érdekes módon szaporodni kezdtek!

  7. @kittrabi:ja, Érdet megkapt…, vagyis pályázaton nyert…, vagyis megvettem, mert a dolgos szüleimtől kaptam rá pénzt, de így is kellett egy kis kamatmentes kölcsön a rokonoktól. Ha Érdekel egy utcát átadok, okosba a tiéd lehet.

  8. @legeslegujabbkor: a narancsos kezeddel bármit csinálhatsz! Ha kiesik belőle a narancshéj, akkor majd eszik a földről a madarak. Az egy jó szórakozás, ahogy legcsapnak rá. Ha jól megfigyeled a jelenséget, akkor látni fogod, hogy az erősebb madarakatat a gyengébbek etetik a csőrükből, de olyan ügyesen, hogy közben ők is lenyelnek valamennyit, miközben azt hiszik, hogy senki sem veszi észre. Pedig az erősebb madár ezt tudja, csak jóságosan félre néz. Szerencsére a héj söprögetők a meccset nézik. (A dagadt madarak közben undorodva nézik, ahogy megeszik az összesöpört szotyihéjat, nem izgatja őket, hogy nyálas! Még veszekszenek is érte!)

  9. @kittrabi: “Érdeklődnék, hogy milyen frekvencián és melyik térségben fogható ez az igazán közszolgálati adó?” A közszolgálati adó az egyik legalattomosabb adófajta. Az éterben sugároz, ezért mindenkit azonnal elbódít, elkábít és elaltat, ebben a sorrendben. Csak nagyon beteg embereknek javasolt.

  10. Tessenek mondani! Adományt hol lehet feladni a NAV-osok tömeges külföldi utaztatására?
    A rossz minőségű piával azért vigyázni kell. Ha a gigádon töltőd be és ugyanott jön ki,akkor már dupla az adó.
    Jaaaj Charlie …..
    Rezsicsökkentés van ám, de nagyüzemben. Még hogy Jég dupla whiskyvel. Legyen csak sima dupla jég.

  11. @A nick már létezik Másikat válassz: Hányszor mongyammég?
    A MAFÜNAÖE, a Maffiaüldözött Navosok Önsegélyző Egyletének számlaszáma:
    10032000-01076868-00000000.
    Adományokat, használt ruhát, cipőt, ocskavasat, akkumulátort a
    1055 Budapest, Kosutlajos tér 1-3.-ba lehet küldeni, “partvish, a főpincér” jeligére.
    Ha nem akarják, hogy ellopják az egészet, akkor a
    1600 Pennsylvania Ave NW, Washington, D.C. 20500 címre küldjenek mindent.

  12. Hmmm…..
    A sérülteken mit kell érteni?
    Pl. a vak komondort (látás), vagy a gazdáját (elme)?
    Az utóbbit, ha den.szesszel kezelik, az adómentes?
    Egyébként befektetésnek már telepítem az intelligens (okos) harkályokat információ ide-oda küldésre. Mit nekem net.

  13. Tisztelt Miniszterelnök Úr!

    Köszönöm a Miniszterelnök Úrnak, hogy megadóztatja a hanyatló neokapitalista Nyugatról származó ultadekadens balimperialista italokat, támogatva ezzel a jó magyar pálinkát! Én is szívesen innék jó magyar pálinkát a Miniszterelnök Úr egészségére, de sajnos nincs rá pénzem, az elmúlt nyolc év gyalázatos vadhazaáruló nyugdíjpolitikája végett! Adjon Isten a Miniszterelnök Úrnak erőt, egészséget, ihletet minél több további magyarbarát adó kitalálásához!

    #kösz #dekadens #elmúltnyolcév #hazaáruló #erőtegészséget