Rajongói bulikra is jár egyébként

Az új főpolgármesternek évekig sikerült úgy folytatnia ármánykodásait, hogy elhomályosította mind a választók, mind az erőhöz kicsit is konyító politikai elemzők elméjét. Most azonban lehullt a lepel: ő nem más, mint Darth Thirdker!

Nem lehet tudni, hogy a Sith-lovag, aki a harmadik kerületről kapta a nevét, vajon a mester-e vagy a tanítvány. Ha ő a tanítvány, akkor a mester jó eséllyel Orbán Viktor. Ha Tarlós a mester, akkor a tanítvány Rogán Antal vagy, ami még rosszabb, Szijjártó (egyes források szerint SzijjR2) Péter lehet.

Ez utóbbi azért és valószínűbb, mert az ő nevében szerepel a „Sith” szó első fele, valamint az „ártó” kifejezés. Rogán Antal mellett szól az a playboyban megjelent kép, amely fénykarddal ábrázolja őt. Igaz, a fénykard pengéjének színe nem vörös, hanem narancssárga, de ez a szín általában a vörös fénykardoknál jelzi azt, hogy az akkufeszültség alacsony.

Ami Tarlós Istvánt illeti, a budapesti választóknak nyitva kell tartaniuk a szemüket. Lehet, hogy a négyes metró valójában egy új Halálcsillag részeként épült. Lehet, hogy Tarlós leigázni készül, ha nem is a szomszédos galaxisokat, de a szomszédos településeket, mint Diósd vagy Pécel. Lehet, hogy Tarlós és mestere/tanítványa egy olyan fővárost álmodnak, amelyben a Margit híd már sosem lesz átadva, de az eget örökre elfedheti egy felettünk parkoló csillagromboló. Megannyi kérdés, amelyekre a választ a következő négy év adja meg.

7 KOMMENT

  1. További szereplők:
    Luke Skywalker: Mesterházy Attila
    Obi-Wan Kenobi: Gyurcsány Ferenc
    Han Solo: Szanyi Tibor
    Leia: Lendvai Ildikó, magyar hangja Lamperth Mónika
    Yoda. Horn Gyula
    Csubakka: Botka László
    Jabba: Schmuck Andor
    A birodalmi hadsereg: a Fidesz országgyűlési képviselő csoportja

  2. Leia hercegnőt sunáznám, csak ne a lampertmóni hangján nyöszögjön az intergalaktikus behatolás közben, mert attól lekonyul a lézerfütyi.

    a shit tanítvány inkább a rogán lesz, mert a szíjjR2 olyan hülye mint a banthasegg, legfeljebb memóriasérült felszolgálódroid lehetne, valami elfedett peremgalaxisban.