Nyitó Cimkék Mszp

Cimke: mszp

A Parkolási Maffiát indítja az MSZP Ferencvárosban

1
Úgy néz ki, végre megvalósul a teljes összefogás Ferencvárosban, a Parkolási Maffia elnevezésű szerveződés ugyanis elindul a polgármesteri tisztségért. Sikerük szinte garantált, hisz az MSZP...

„A munkát elvégzem!” – Molnár Zsolt lehet a Momentum kampánytanácsadója az...

0
Bár több sajtóorgánum is kész tényként közölte, kit indít a Momentum a főpolgármesteri előválasztáson, lehet, hogy egy ideig nem kerül pont az ügy végére.Molnár...

Sorkatonai szolgálathoz kötik a gyermekbénulás elleni védőoltást és az anyakönyvi kivonatot

2
A kis lurkóknak nagyon jól kell masírozniuk, ha nem akarnak pórul járni.Miután Orbán Viktor sérelmezte, hogy a Nemzeti Alaptanterv részletei már rögtön három nappal...

MSZP: A faszért vagyunk ennyire faszok?

3
Újabb hangfelvétel szivárgott ki, ezúttal Molnár Gyulának járt el a szája.Az MSZP elnökségének egyik ülésén felvételeket készített valaki azután, hogy az MSZP Karácsony Gergely...

Mesterséges intelligenciát jelöl miniszterelnöknek az MSZP

4
A miniszterelnök-jelölt AI egyelőre csak azt tudja megmondani, hogy valami hotdog-e vagy nem, de már ez is több, mint amit Botka László valaha elért.Hejj,...

Az ellenzék Schmuck Andort jelölte Sarka Kata következő férjének

4
Titkos szavazással, előválasztáson jutott erre a DK-MSZP-Együtt-trió egy balatonszemesi üdülőben. "Fontosnak tartjuk, hogy a társadalom nagy részét érintő kérdések demokratikusan dőljenek el" - nyilatkozata...

Tévedésből egy off-shore szigeten tartott sajtótájékoztatót az MSZP

5
A Fidesz frakcióülését akarták megzavarni, ez lett belőle.Bárány Balázs az MSZP elnökségi tagja sajtótájékoztatóval akarta megzavarni a Fidesz frakcióülését, ezért a Kajmán-szigetekre utazott egy...

Ketrecharcban kell leadnia Nyakónak a kezdeményezését

5
Az Nemzeti választási Irodában a karika csak az alap volt, arra húzták fel kerítést, amin belül alkotmányos keretek között leadhatók a népszavazási kezdeményezések.Elkerülendő a múltkori...

Élőláncot von a DK élőlánca köré a CÖF

7
Az esemény fővédnöke Élőlánczi Tamás a Századvég Alapítvány izéje lesz.A Demokratikus Koalíció szeptember 21-i "Orbán nem lövethet" című, Parlament köré szervezett élőláncához igazítja akcióját...

Nyilvános vita: Orbán elvállalta, Tóbiás kihátrált

4
Röviddel azután, hogy a miniszterelnök elvállalta az ajkai nyilvános vitát az MSZP elnökével, Tóbiás József visszalépett, ugyanis beszorult a pártszékház egyik vécéjébe és nem...