A magyar kormánypárt úgy döntött, bizonytalan időre felfüggeszti a Föld egyik kontinensét, Európát.

oveukiz

A Fidesz döntése megosztotta a világot: a magyar földrajztanárok úgy gondolják, hogy zsákutcába kerültek, az orosz elnökök viszont üdvözölték az ítéletet. A britek kemények voltak és az asztalra csaptak: még nem tudják, hogy ez jó ötlet vagy sem, lehet, hogy igen, de nem biztos egyelőre még, igaz, a közleményt időközben visszavonták.

Orbán Viktor megjegyezte, van visszaút az öreg kontinens számára, ehhez viszont Európának el kell távolítania a térképekről az uszító domborrajzát, bocsánatot kell kérnie, amiért náci módon 750 millió éve ellökte magától Afrikát, a CEU-nak pedig akkreditált képzést kell indítania Vlagyivosztokban.

4 KOMMENT

  1. Valahol egy messzi messzi…

    “eredménytelenül zárult a Felcsút-Iskola tervezésre kiírt közbeszerzési eljárás.
    A Nemzeti Sportközpontok (NSK) augusztus 17-én indított hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárást, ami szeptember 12-ig tartott. Az NSK azért ezt az eljárástípust alkalmazta, mert „a szerződés kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag egy meghatározott szervezettel köthető meg”. ez a szervezet a felcsúti székhelyű, a 2017 tavaszán létrehozott Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft., aminek a tulajdonosa a Mészáros család cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. Az eljárás azért lett eredménytelen, mert a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. nem nyújtotta be a végleges ajánlatát”

    Még gondolkodnak, hogy hány százalék a sarc

  2. Tisztelt Miniszterelnök Úr!

    Kitörő örömmel fogadtam a Miniszterelnök Úr Büsszeli diadalát! Nándorfehérvár után újra megvédtük Európát! Szép volt, fiúk, szép volt, Miniszterelnök Úr!

    #öröm #büsszel #diadal #szépvolt

  3. Nem messzi tájak fölfedezője: Pógári mennyországban járt,
    ki se küldött munkatársunk

    Határtalan önbizalmú ország! Itt minden nagyon jó, nagyon szép! Az újságban, Rádióban, Tv-ben! Külön dervisek, szervilisek mantrázzák a nagy vezető csodálatos képességeit, a régijóba (mostmá Európa régijó!) jól bevált szocializmus hagyományai szerint! Háttérből a jól képzett nagy öregek, önmagukat is felülmúlva koptatják a fényező smirglit!
    Dicsértessék Orrbán Viktor! Pártunk és kormányunk! Kizsákmányolásunk „jobban teljesít!” A FIDESZ jobban teljesít! Háromszor annyi menekült nyugatra, mint a kommunisták miatt!
    Az életszínvonal naponta emelkedik, a hazugság gátjának átszakadása folytán! Az elöntött lakosság, Vagy futva menekül a parttalanság okán, más, határon túli vidékekre, vagy éhségtől fuldoklik, mint levegőtlenségnél megszokott! Kap néha némi élelmiszer segélyt, a romló halálozási statisztika feljavítása okából, de ez nem csökkenthet a költségvetési csalók, lopók jövedelmét! Se a hivatalban ülők hivatalos kvótáját a plusz jövedelemhez jutást illetőn!
    Államforma az új feudalizmus! Mint tudjuk a „hű béreseket” búsásan jutalmazzák! Nagybirtok, nagy ház, (palota) nagybeosztás, nagy lehetőség! „minden szinten, szinte minden” virul akár a korrupció, napról-napra nő a „porció”! Egyre vörösebb, véresebb, csak arcuk nem pirul belé! Ők genetikailag szégyentelenek!
    A szaga ugyan kellemetlen, mint az erőszakos duggatással szaporított (most pántlikájé) régi neve muskátli, de, az parasztos! Nem menő a paraszt most! Színe is gyengécske halovány kék! Erősebbnek kék lenni! A vöröset áhítók szavazataikkal bekavarnak így a kék, nem tud kékülni, ahogy kék!
    Valutája a vízgőznél illékonyabb Forint, százmilliárdos tételbe képes köddé válni, és svájci bakszámlákon „kicsapódni” a „becsapottak” kárára! Az ügyletnek „ügyintézője” felelőse, szintén fellelhetetlen, vagy tisztes őszapó képében jelenik meg, aki segítséget nyújt, fiának házvásárlásakor!
    A pórnép, a porban fetreng, és a múlt ködén mereng! Régen is loptak! De a lovak hullajtásán éldegélő veréb népesség is kapott zabot, hogy zabos ne legyen! De az új lovak, az istálló padlásán lakva, nem látják, a szürke a verebeket tartanak beöltözött vérebeket, akiket arra, treníroznak, hogy uraik „rendje, rend a lelke mindennek” „Miképp a mennybe (kelepcéjükbe) menj be, azonképp a földön is!
    2015-02-26

    Mert az országnak szüksége van, középosztályra, hogy vezesse! (Egy másik „osztály” vezetése ugyan nem jött be!) Bizony ám! Oly sikeresen elvezették az országot, Mohácsi, Trianonig, moszkvai megszállásig, végpusztulásig! Ezzel a vak számára is nyilván valóvá tették az ő kiválóságuk, kiválasztottságuk feltétlen indokoltságát! Valóban felháborító a magyar újságolvasó tájékozatlansága! Csipás szemeivel, nem olvassa ki e gyönyörű, halvány kék égű (szociális viharoktól mentes) polgári jövő gyönyörűségét, a maga számára! Ahol nem fenyegeti a rendszer, hogy elviszi KMK (közveszélyes munkakerülés) címén, lehet szabadon, boldogan munkanélküli!
    Ő is lophat, (mint bankár, privatizáló) amit tud. Kis tudás kis lopás! Így tisztességes, a polgári értékrendben. Kis ember, kispolgár, aki ugye antiszociális lény. Ellentétben a „nagy- polgárral” aki igazi úr! Akkor is, ha munkásvezér, párttitkár volt elébb! 1995-ből