Névváltozással és dalaik átírásával bizonyítják közismerten MSZP-szimpatizáns előadók, hogy nem ellenségei a NER-nek.

fluor ner

Miután Szakács Árpád a Magyar Időkben kiderítette, hogy balliberális diktatúra uralkodik a popzenében is, a megtámadott zenészek meglepő igyekezettel próbálják most bizonyítani, hogy ők nem a NER ellenségei, sőt.

Fluor Tomi, például, már át is nevezte a Wellhellót, SziaUram!-ra, több dalát pedig NER kompatibilis szövegre írta át. Így következő koncertjén már felcsendül az

Apu, vedd meg nekem az Appeninn 20%-át

a

Ha tudnám hány tendert bír még el a rakpart

illetve régi slágerét is aktualizálta Fluor

Orbán nem egy gecigránát

átiratban.

Szakács listájára felkerült a Kelemen Kabátban is, amit ezentúl Kelemen Mentében néven találhatunk meg a fesztiválokon, legnagyobb slágerüket pedig

Magyar gyerekek a Balatonparton
Trianont még mindig tévedesnek tartom

szöveggel éneklik a jövőben.

Mások is névváltozáson esnek át a jövőben: a Brains “Agyak”, a Punnany Massif “Erdély Tündérország” az Irie Maffia “Felcsúti becsület”, a Tankcsapda “Tankkelepce”, míg a Halott pénz

TAO

néven folytatja.

Király Viktor ugyan nem sokat értett az egész cikkből, de vállalta, hogy megzenésíti a következő Nemzeti Konzultációt, és ír egy rockoperát is Németh Szilárdról, amiben a címszerepet Tóth Vera énekelheti.

Szakács írása olyan nagyhatású, hogy úgy tudjuk, még olyan közismerten NER-barát előadók, mint Ákos is inkább “Árpád” néven folytatja művészetét, hogy nehogy baja essen.

2 KOMMENT