Újabb részletek kerültek elő a magyar miniszterelnök elhíresült öltönyével kapcsolatban, amely már egy ideje kisajátította magának az egész hazai és nemzetközi sajtót.

orban oltony

A fénylő ruhadarab megálmodója nem más, mint a Budapest Central European Fashion Weekben és a Divatipari Marketing Igazgatóságban és akörül nemrég nagy befolyást szerző Orbán Ráhel.

A nagyszombati szabó céhtől származó információk alapján a miniszterelnök lánya eleinte dupla stop soros öltönyben gondolkodott, de Varró Dániellel egyeztetve az új darab mellett döntöttek.

A Borsnak sikerült elérnie a fiatal és sikeres divatikont, aki elmondta, miért volt kicsit hurkás a ruhadarab. „Együtt néztük a Billy Elliotot az Operában, apu ekkor picit összegyűrte a nadrágot a markával, de még így is jobban néz ki, mint Simicska Lajos részegen felfestett Banksy-utánzata!” – szabta rövidre Orbán Ráhel, majd lecsapta a telefont.

„Ráhel a magyar divatipart kérte vízkeresztre. Tőlem aztán lehet Magyarország a háj-fashion központ, rajtam igazán nem múlik!” – kuncogott jellegzetes farmozgásával Orbán Viktor.

„Gondoltam, hogy az eksztazit szívó muszlimzsidó liberális sajtó kitalál valamit két buzulás között!” – áll a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan múlt hét szerdán küldött közleményében.

3 KOMMENT

  1. Valahol egy messzi…….

    ” OBT hozott egy határozatot, amiben megállapították, hogy Handó Tünde sorozatosan megsértette a törvényt. És mivel az OBT elnöke annak a törvényszéknek az elnöke, ahol tárgyalják az ő ügyét, ezért azt kérik, hogy a törvényszék alá tartozó összes bírót zárják ki ebből az ügyből, mert nem biztos, hogy pártatlan, elfogulatlan munkát tudnának végezni, vagy döntést hozni.
    De Handóék másik érve is érdekes. Azt állítják, hogy az az elfogultság jele, hogy ilyen gyorsan dolgozik a bíróság, hogy az első fok után ilyen hamar jött a másodfokú tárgyalás.”

    Ebből az idősíkból már elegem van. Valakinél egy időgép?