Rezidens lovag-véleményvezérünk cikke mindazokról, akik a kormányt támadják az 1300 bevándorló befogadása miatt.

2018-badog

Kellene nekem egy zajvédő fejhallgató. Elmondom, miért. De előbb elmesélek egy régebbi történetet.

1991-ben 53 ezer menekült érkezett Jugoszláviából Magyarországra. Koszosan, rongyosan. Tankok, bombák elől. Szegénységben, összeszedve mindenét, amije csak volt, nem tudva, hogy egyszer visszamehet-e.

És ki mondta nekik akkor, hogy menjenek haza? Hogy az igazi férfiak nem elfutnak, az igazi családok otthon maradnak és küzdenek? Ki a fasz mondta ezt? A haza- és nemzetáruló liberálisok! Ugye.

Akik persze nem mi voltunk, a Fidesszel, aminek akkoriban én a sajtófőnöke voltam. Mert mi rendes liberálisok voltunk, nem féltünk a Soros-ösztöndíjtól. Tudtuk, hogy a rothadó vörösöktől úgyse kaphatunk pénzt a nyugati iskolákra. Nem úgy, mint ezek.

Mi keresztények voltunk és vagyunk ma is, Ferenc pápa a mi iránytűnk.

Akkor viszont azok a rossz liberálisok akarták visszaküldeni a menekülteket, akik ma is áskálódva verik a sékelt a fogukhoz, akik ma is demens vénemberezik a Szentatyát, akiknek hirtelen sok lett az 1300 menekült a 10 milliós országban. A kipás toll- és köpönyegforgatók most visítanak, hogy menjen mindenki vissza a saját országába.

Hát hogyan menne vissza? Hogy a büdös kurva életbe menne vissza? Ki lakna romok között, Ferkó? Ki nézne szembe a háborúval, Gergő? Hát, ti biztos nem, hogy basznátok meg. Ahogy drága jó harcostársam, Bencsik Bandi szokta mondani: „a valóság annak való, aki borbélynál nyíratja fel a haját, majd elmegy ajvékolni Tibetért a kínai követséghez”.

Éppen ezért példás, ahogy a magyar kormány emberséget mutatva befogadta azt az ezerháromszázat. És nem, hiába sivalkodnak a pajeszos liberálfasiszták, hogy Szerbia is ugyanolyan biztonságos ország. Kérdem én: ki lakna szívesen ott, ahol magyarokat vernek??? Ki lakna ott, ahol egykor tankokkal üldöztek családokat?

Naugye, libsikéim.

Neked meg, Viktorom, ha szabad így fogalmaznom ennyi ismeretlen előtt, ismételten sok sikert kívánok. Már megint Neked volt igazad. Bebizonyosodott: ez van, amikor nem titokban fogadunk be menedékkérőket. Hiszti van. Mintha 1300 menedékkérő azt jelentené, hogy idejön az egész országuk. Akkora balos sivalkodás van, hogy belefájdul a fejem. Ezért kéne nekem az a zajvédő.

Kommunista tempó ez, amúgy.

Jobbikos riogatás, öregemberes paranoia, mintha minden mögött ugyanazt az alakot látnánk, mintha minden sarkon ugyanattól az árnytól kéne megijedni. Jézus is azt mondta, szeresd felebarátodat, mint temagadat. De ezek nem szeretnek se Istent, se embert.

Mint az egyszeri viccben a székely, akit megkérdeznek: „Miska bácsi, miért néz olyan ferdén?”

„Mert Gyurcsány Ferenc tönkretette az országot!” – válaszolja.

Ennél világosabban nem fogalmazhatnék. És igen, a baloldali túlsúlyú médiának üzenem: LESZ BÉKEMENET, hogy békében befogadhassuk ezeket az üldözötteket, és hogy a kormány is nyugodtan befizethesse a külföldi támogatások 25%-át saját magának a bevándorlás segítéséért.

Hajrá Magyarország, hajrá oltalmat igénylő menekültek!