Mészáros Lőrinc cége rendezheti a 2018-as Eurovíziót

6
4,762

A gálának egyelőre sem helyszíne, sem pontos időpontja nincsen, de az biztos, hogy 29 milliárd forintot már elköltöttek.

201705-euro2018

„Miután a cigány nem nyert, értelemszerű, hogy nekünk kell megrendeznünk a döntőt ahhoz, hogy első helyen végezzen egy magyar” – nyilatkozta Mészáros Lőrinc a Ripostnak. A vállalkozó újonnan alapított, Eurovízió 2018 Hungary Kft. elnevezésű cége a bejelentés óta három közbeszerzésen indult egyedüliként.

„Nem számítottunk arra, hogy nyerünk, így az eredetileg 2 milliárdra tervezett indulási költségeket meg kellett toldani 25 milliárdnyi sürgősségi támogatással” – nyilatkozta a cég ügyvezetője. Miután kiderült, hogy igazából még nem is pályáztunk a gála megrendezésére, és ez igazából nem is így működik, a kormány még 2 milliárdért rendelt tanulmányt arról, hogyan kell kideríteni, hogy ki rendezi a következő évben az Eurovíziót. A 2017-es vizes vb előkészítéséért felelős cég közben elkészítette a gála 10 milliárdos látványterveit is.

Kidoboltatik

„Nagyon jó úton haladunk, közös álmunk ez, és csak egy kórházat kellett bezárni, hogy meglegyen a költségvetés” – összegezte Mészáros, majd hozzátette: az előzetes becslések alapján 2-3 ezer milliárd forintból már tisztességes gálát lehetne szervezni, aminek a díja szinte azonnal megtérülne, hiszen több mint 12 milliárd ember nézné az élő közvetítést.

 

6 KOMMENT

  1. Tisztelt Lőrinces Mészár Euróvízilós Cégvezető Úr!

    Gratulálok az Euróvízilós Cégvezető Úrnak az Euróvíziló rendezéséhez! Igenis számít, hogy magyar nyerjen! És igenis örülök neki, hogy valóra váltjuk a közös álmainkat, hogy emberek tizenkétmilliárdjai fogják nézni az Euróvízilós Cégvezető Úr műsorát! Sajnos nekem már megint nem lesz pénzem tejfölre, mert annyira megörültem az Euróvízilós Cégvezető Úr sikerének, hogy alig bírom a könnyeimet törölgetni, zsebkendőre fog elmenni a nyugdíj! De nem számítanak a költségek, a lényeg, hogy az Euróvízilós Cégvezető Úr rendezheti az Euróvízilót!

    #grat #magyarnyerjen #nagyazöröm #tizenkétmilliárdjai #elmegyanyugdíj #költségetnemkímélve

  2. “az előzetes becslések alapján 2-3 ezer milliárd forintból már tisztességes gálát lehetne szervezni”

    Már mozgósítottuk a CÖF-öt, hogy megzsarolhassuk az EU-t. Brüsszeli képviselőink sajnos már nem tudnak semmit tenni ez ügyben. Nem engedik be őket sehova

  3. Tegnap este a Nyami utcai Főzelék bárban Lestyánó Kavarotti tegnap nagy sikerrel előadta a Vegetáriát Guseppe Verdi Ruccolettó című operájából. A lendületes produkciót a pincérekből álló énekkar lelkes csiszi-csoszogással kísérte.

  4. Stohl András a zindeszk.hu szerint kijelentette: “Ha valamivel nem értek egyet, ki fogok menni az utcára”. El is mentem hozzá vendégségbe, hogy ezt megbeszéljük, s közben megemlítettem neki, hogy a a káposztás cvekedlit nem cukrozva, hanem sózva, borsozva kell enni. Erre András kiment az utcára.