Lemondott Áder János

5
206,187

Lelkiismereti okokra és a családjára hivatkozott a köztársasági elnök.

201704-aderlemondott

Alig három nappal azután, hogy aláírta a felsőoktatási törvény CEU-t ellehetetlenítő módosítását, Áder János ma hivatalosan is beadta a lemondását az Országgyűlésnek. Mint a ma reggel 7:20-kor keltezett levelében írja:

“Úgy érzem, hibásan döntöttem, és döntésemet csak egy módon tehetem jóvá, ha lemondok köztársasági elnöki tisztségemről. Tudom, sokan majd valami hátsó szándékot sejtenek emögött, de tiszta szívvel merem mondani, hogy döntésemet csupán lelkiismeretem vezérelte, valamint az, hogy ezután békességben élhetek a családom körében, a államfői felelősség egyre súlyosbodó terhe nélkül. Köszönöm az Országgyűlés belém vetett bizalmát, a magyar nép szeretetét és támogatását, és kívánom, hogy egy olyan elnököt találjanak e kiemelkedő fontosságú posztra, aki Magyarországot mindannyiunk jobbitása érdekében fogja tudni vezetni”.

A Fidesz-KDNP koalíció szomorúan, de megértéssel fogadta Áder János döntését, és már be is mutatták új jelöltjük az Országgyűlésben, akit várhatóan ma délután meg is szavaz a kormányzó többség.

Kidoboltatik

Szél Bernadett, az LMP társelnöke Áder János lemondását úgy kommentálta, hogy “Ideje volt, de nem elég időben”. Az MSZP szerint is ez volt az egyetlen megoldás Áder János részéről, és remélik, hogy az új elnök keményebben kiáll a demokrácia és az alkotmányosság védelmében. A Jobbik sajtótájékoztatóján üdvözölte Áder lemondását, az új elnöknek pedig jó erőt és egészséget kívánt. A Demokratikus Koalíció egyelőre nem kommentálta Áder kilépését.

Az új elnök – egy taknyos leprás által lehányt, majd gecis kutyaszarral bekent Fidesz zászló középen Németh Szilárd arconfosott képével – beiktatását az M1 élőben közvetíti.

5 KOMMENT

  1. Tisztelt Áder János Exköztársaságielnök Úr!

    Kérem az Exköztársaságielnök Urat, vonja vissza a lemondását! Az Exköztársaságielnök Urat félrevezették! Az álcivil egyetemistákat úgy hozatja repülővel Soros György! Nem is magyarok azok, hanem külföldi hazaárulók!

    #félrevezették #álcivil #sorosairlines #nemismagyar #hazaáruló

  2. Nem szabad matyizni a Jánost, ezt már Döbrögi uram üzeni nektek! Egyébként gerinctelen féreg magától sosem mond le, ezt tanítja nekünk a történelem! A hírcsárdát is örökre ki fogják tiltani a Parlamentből!

  3. Hírek a tizedik dimenzióból:

    ” A magyarországi ellenszél azért is bírt és bír különös jelentőséggel, mert, mint említettem, Soros emberbaráti operációja innen indult, és a CEU révén itt van utánpótlásképző bázisa is.”

    Ezt írta az egyetemről Schmidt Mária, ahol a saját fia is tanult. “