A Pázmány is bezárhat – Ferenc pápa liberalizmusa az ok

2
18,271

Alázat, felebaráti szeretet, a melegek elfogadása, a migránsokkal szembeni emberséges viselkedés – számos olyan liberálisan római katolikus gondolat, ami hazánk vesztét okozhatja. Emiatt zárhat be a több száz éves múltú egyetem.Sajnálatos kézfogás

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Balog Zoltán miniszter közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a CEU után befejeződött a Pázmány Péter Katolikus Tudomány-egyetem átvilágítása is, és már elő is terjesztették azt a jogszabálytervezetet, amely szerint a jövőben nem nevezheti magát tudományos egyetemnek egy olyan intézmény, amely nyíltan támogatja Isten létezését. “Aki hisz Istenben, megveti a tudományt. Eleve nem értem, hogy egy katolikus egyetemen hogy oktathatnak biológiát vagy földrajzot, hiszen tudjuk, ezek a dolgok nem kialakultak, hanem meg lettek teremtve. Ezt Semjén Zsolt barátommal is megbeszéltük, és ő is így gondolja” – mondta el Balog Zoltán, református lelkész.

Egy folyosón elejtett Harrach Péter megjegyzésből kiderült, hogy a Kormány kihátrált a katolikus egyház mögül, amióta Ferenc pápáról kiderült, hogy kommunista és nem támogatja az álszentséget, a korrupciót vagy éppen a menekültek tömeges halálát.

Ez a fajta túlkereszténység és hazaárulóság nem fogja többet megvetni a lábát a Szent Magyar Anyaföldön, Szűz Mária és Szent Imre herceg országában, amit Szent István alapított, majd később Szent László tett naggyá, Szent Margit pedig komfortossá, ráadásul majdnem mindegyikükről ennek emlékére kórházat is neveztek el. Kivéve az Anyaföldet. De lehet, hogy Mária kórház sincsen… Illetve ott van a Szemklinika. Nem, az Mária utca…” – vélte Harrach.

Kidoboltatik

Semjén Zsolt szerint a felsőoktatás amúgy is felesleges, hiszen, aki diplomát kap, az elhagyja az országot vagy Soros György szolgálatába áll, és az olyan elkötelezett jobboldaliak, mint például ő, hiába tesznek meg mindent a tisztességes diploma megszerzéséért, végül mindig csalásra kényszerülnek. Egyébként is minden fent van a YouTube-on a szobafestéstől a kvantumfizikáig (ami hülyeség).

2 KOMMENT

  1. “Semjén Zsolt szerint a felsőoktatás amúgy is felesleges, hiszen, aki diplomát kap, az elhagyja az országot” Ezzel egyetértek. Egy ország akkor halad előre, ha építik. Ha itt építik. Ellenben sok fiatal tanul, és mivel itt nincs lehetőség arra, hogy elhelyezkedjen és dolgozni kezdjen, muszáj neki kiballagni az országból. Ez teljesen érthető lépés. Már régen kellett volna valami szabályozást csinálni, felmérni ezt gazdasági? szakembereknek, hogy amennyi diplomás felszabadul minden évben annyi csillag nincs már lassan az égen, nem hogy munkahely a számukra. Mivel a jövő a fiatalságban van, azok meg kimennek innen, a felsőoktatást szabályozni kellene jó ideig. (szerintem). Persze ez nem ennyire egyszerű tudom én, vagy is gondolom…

  2. Tiltsák be az összes egyetemet! Mi itt már a munkaalapú társadalmat építjük, az embereknek az a dolga, hogy dolgozzanak, nem az hogy egyetemre járjanak! Ezer évvel ezelőtt nem voltak egyetemek, nem is hiányoztak senkinek! Most is csak arra jók, hogy teletömjék a fiatalok fejét mindenféle liberális handabandával! Ezért tart itt az ország!

    #tilcsákbe #munkaalapú #régiszépidők #feudalizmus #handabanda #ezérttartitt