Szexvideóval zsarolja Putyin Németh Szilárdot?

2
15,839

Titkosszolgálati források szerint rezsicsökkentés ígéretével csalták el a Fidesz országgyűlési képviselőjét lakásától, majd egy kazah Tállai András-hasonmás vette rá a kompromittáló tevékenységre.nemeth-szilard-e1443780027435

A forrás elmondta, hogy Némethtel elhitették, hogy egy jogi személlyel, pontosabban a Transparency Internationallel kell szexuális kapcsolatot létesítenie fenti utasítására, csak a későbbiekben derült ki, hogy az illető valójában egy, a KGB által felbérelt prostituált. Németh először meglepődött, mivel sokkal kellemetlenebbnek képzelt egy Soros György és a háttérhatalom által irányított jogi személyt, ám végül kellemesen csalódott. A videófelvétel meglétéről néhány napja értesült az egykori rezsibiztos, akitől a felvétel titokban tartásáért cserében azt kérték, hogy továbbra is adja önmagát, ne próbáljon tapintatosabb vagy diplomatikusabb lenni.

Az ügy pikantériája, hogy elsőnek tévedésből egy másik hölgy Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezetőjével vette fel a kapcsolatot, aki ennek hatására találkozott Habony Árpáddal és Andy Vajnával egy távol-keleti halétteremben, ahol a bűneik alóli feloldozásról beszélgettek Erzsébet-utalvány ellenében.

Megkerestük az érintetteket is, ám ők cáfolták, hogy megkapták volna emailünket.

Kidoboltatik

(x) A Cikk megjelenését a CIA támogatta.

 

 

2 KOMMENT

  1. Háccsak véletlenül erre…nem kellett volna….már megbántam…látom, friss csak orja leves van…kell a francnak….legalább 1500 gramm velő a veséhez…..legalább valami haszna van…szép, új világrend…..a mellékelt ábra szerint….kell a francnak….a magyarok franciák? Huj-huj hajrá….ja az fasz….akkor a magyarok….azok!