A buzikomcsi zsidóbérenc Apple-t sejtik a lépés mögött.

201701-apple

A las-vegasi Consumer Electronics Show-n (CES) bemutatta legújabb termékeit a világ legnagyobb számítógépgyártója, egyben üzent Magyarországnak is.

“A Lenovo számára mindig is kiemelt fontosságú partner volt Magyarország, ezért megdöbbenéssel és sajnálattal vettük tudomásul, hogy Magyarországon megszűnt a PC. Cégünk természetesen igyekszik alkalmazkodni az új helyzethez.”

– kezdi nyilatkozatát a Lenovo, amely így folytatódik:

“Tényleg nem értjük, hogy ebben a tetves országban ilyen geciség miképpen fordulhat elő, de erős a gyanúnk, hogy a buzikomcsi elitista zsidóbérenc Apple állhat a lépés mögött, kivéve ha a Soros-szopkodó ANUS ASUS, de azok meg tudjukkik.”

A kialakult helyzetről szerettük volna megkérdezni a cég nyilvánvalóan pedofil kinézetű migránsbaszó szóvivőjét, aki ezt azzal hárította el, hogy “már a kérdés felvetéstől is hánynom kell ti anyabaszó bélsárforma geciputtony horgasorrú kis köcsögök”, majd átadott nekünk egy ThinkPad X1 Yoga érintőképernyős PC-t, amiről hamarosan tesztet is közlünk.

A cikk létrejöttében a CÖF volt segítségünkre.

1 KOMMENT