Máyer Z. Solt: „Fessetek a buzikkal kerítést, ti rohadékok”

16
12,191

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével frissen kitüntetett tulajdonosa ismét megtisztelt bennünket egy publicisztikával.201608-mayerz

„A mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen.” – áll az Írásban. Nem én írtam, ezt pont nem, persze. De most már nekem is van állandóságom. Köszönöm.

De kezdjük az elején.

1979 volt az az év – Disznótagadó Puklikám, most figyelj, te még csak akkor gondolkoztál el azon, hogy felcsússz a Ferikéd seggébe! – amikor először elhatároztuk Péter barátommal, hogy aláaknázzuk a rothadó komcsi rendszert. Fiatalok voltunk, persze, de mi nem mentünk lila leggingsben bicikliről ételt osztani. Örültünk, ha volt tüzelő, nem ölelgettük a fákat, mint valami pedofil népszabis az egyetemi gólyatáborban.

Örültünk, de én most is örülök. Sőt. Egyre jobban örülök.

Az elmúlt pár napban ismerősök tucatjai hívtak fel, és mondták: Zsolti, Zsoltikám, ez az, végre!  Viktor barátom, mert, különösen az elmúlt pár hétre gondolva, hívhatom őszintén a legjobb barátomnak, mosolyogva üdvözölt. Ugyan nem láttam az arcát, mert csak telefonon beszéltünk, de tudom, hogy mosolygott. Ilyen ember ő. Szerény, nagyszerű ember. De milyenek is lehetnénk Mi, az Előremozdítók? Nem kell sok ész ahhoz, hogy megértse bárki is. Mert mi vagyunk a híd az árok felett. Mindig is mi voltunk.

Kidoboltatik

Mert amíg Bede Márton saját, kiszárított előbőréről készít fényképeket a közösségi oldalakon, hogy aztán behülyített marketing-gyakornokoknak adhassa át a HPV-t, én dolgoztam. Üzennék neki valamit a saját, retardált nyelvén, de kétlem, hogy ezt az előző pár mondatot fel tudta fogni, úgyhogy inkább meg sem próbálkozom valami összetettebbel.

Dolgozom én most is.

Persze nem úgy, mint a drogos ligetvédők, meg a liberó kétfarkúsok, akik a Gyuricica pénzéből vízfestékezik össze a járdákat, ahelyett, hogy valami normális dolgot csinálnának. Akik a becsapott, szegény, együgyű szépkorúak pénzéből heccelnek plakátokon, és az Istennek se akarnak elpusztulni végre. Oroszországban maximum a belüket plakátolnák, a falra. Ott még tudnak rendet tartani.

De én csak dolgozom, dolgozom.

Amolyan ifjabb knézysen. Szerényen, becsülettel.

Ti meg, ti szarevő, faszcibáló dögkeselyűk, baszogattok. Hogy uszítok. Hát hogyne uszítanék, amikor még mindig nem irtották ki a fajtátokat, ti ócska gecik? Hát hogyne uszítanék???

De baszogassatok csak, egyszer csak fellógatnak titeket valami lámpavasra.

Tudjátok meg, ti, leselkedő Tökmag Jankók: engem nem kussoltathattok el, mint a háziállatot, aminek otthon esténként kiveritek, mert „ő is családtag”. Olyan leszek én nektek, mint a tűszúrásoktól begyulladt szőrtüsző, amit két vödrös margarita közben megpróbáltok egymás szájába kinyomni a kilincses haverjaitokkal a Szigeten. Miközben a gerendás-kaftános haverotok a háttérben ajvákol a profitról, fuldokolva a kóser ráksalátában.

Én leszek a kultúra, amit ti messziről ugattok.

Én írni fogok, írni és szeretni. Az Országot, az Embereket. Minket. Sétálni fogok előre, karom a másik karjában, mosolyogva, léptünk egy ritmusra üzeni majd: békét szeretnénk.

Ti rohadékok meg menjetek a buzikkal kerítést festeni, aztán üljetek is bele seggel előre, basszátok meg.

16 KOMMENT

  1. Ettől most szomorú lettem, basszátok meg! Ez a cél: búvalbaszott ország.
    Éjjen Gusztushúsz! Mi a keresztes lófasz is az? Mindegy, van tűzijáték.
    Alkotmány már nincs, a kommunista örömködés okafogyott. Aláírta doktor Schmitt.
    Nem zeti ünnep. Akkor mi?
    Ki a faszom az a Mayer Z. Solt? Nem ugrik be – anyjába?

  2. “Egyszerűen le kell vegyük a megfeszített kétezer éves civilizációt a keresztről, és benneteket el kell hagyni. A muszájvértanúság helyett muszáj-Herkulesnek kell lennünk. Mert nekünk kell rettentenünk a keselyűt. Hogy a dédunokáink is láthassák még az emberi arcokat, a tieitek helyett”-

  3. “Azt állította az ellenzék, hogy a vasárnapi boltbezárások miatt csökkenni fog az üzletek forgalma (éppen ezért fognak dolgozókat elbocsátani, és ezért fognak egyesek kivonulni a piacról).
    Ehhez képest, nemhogy csökkent az üzletek forgalma, hanem nőtt, és ráadásul a növekményből elsősorban nem a multinacionális láncok, hanem a „kisboltok” profitáltak.”-

  4. „Nem csak tehetségtelen, ostoba és aljas gecik vagytok, hanem végtelenül ostobák is. Ezért Pukli a vezéretek. Az őskomcsi felforgatás faszán a pörsenés.”

  5. “Egy szó mint száz, konzervatív újságíró soha, de soha nem áll le ellenfelei családtagjairól csámcsogni, soha, de soha nem rángat elő húsz-harminc éves fényképeket lejáratás céljából, soha, de soha nem ribancozza le ellenfelei feleségét, mert például a konzervatív újságíró hallott már Mária Magdalénáról is. És konzervatív újságíró soha, de soha nem engedne meg magának olyasmit, hogy az ellenfele gyereke kapcsán arról elmélkedjen, vajon „az apja politikai vagy az anyja pornófotós” nyomdokaiba lép-e”

    🙂 🙂 🙂

  6. Tóth Bálint matematikus professzor, Rózsa Péter újságíró, Péter Vladimir ötvös- és szobrászművész, Polgár András üzletember és Krausz Tamás történész bejelentette, hogy lóhalálban kivégzi lovagkeresztjét a Vérmezőn! Nyihaha!

  7. Tisztelt Máyer Z. Solt Kitüntetett Publicista Úr!

    Gratulálok a Kitüntetett Publicista Úrnak a kitüntetéshez, és köszönöm, hogy ismét megtisztelt bennünket egy publicisztikával! Jól mondja a Kitüntetett Publicista Úr, Oroszországban még tudnak rendet tartani! Ott mernének tiltakozni a neoliberális hazaáruló rohadékok, mehetnének is egyből Szibériába bányaaknát ásni! Akkor legalább valami hasznosat csinálnának, mert a bányákra nagy szükség van, kell az arany a vécécsészékhez!

    #grat #kösz #jólmondja #éljenputyin #rendlegyen #hazaáruló #gulág #aranyslozi