Túl sok a patkány, de még több a közmunkás, ezért indul a Közmacskásítási Program.

201608-macskadolgozik_jav32A budapesti patkány-ügyekben jól értesült Magyar Idők csütörtöki száma számolt be róla, hogy a Deák tér környékén már nappal is rengeteg rágcsálót lehet látni. Az V. kerületi önkormányzat válságtanácskozást hívott össze a patkányinvázió kezelésére és megoldásként azt szavazta meg a testület, hogy közmunkásokat képezzenek át macskává.

A közmunkások egy intenzív egyhetes tanfolyamon sajátítják el a macskának levés alapjait és a patkányfogás fortélyait. A macskának levés keretében megtanulnak nyelvvel mosakodni, gombolyaggal játszani, dorombolni, és cicás gifeken cukinak lenni, míg a patkányfogáshoz egy szakképzett állatidomár és egy doboz Ratex patkányirtó lesz segítségükre. „A programtól azt várjuk, hogy egyrészt kevesebb lesz a patkány, másrészt a macskának átképzett közmunnkások a dolgozó társadalom hasznosan nyávogó tagjainak érezhetik magukat” – mondta el az V. kerület polgármestere, aki nem Rogán Antal.

A közmacskásítási programnak és a patkányirtásnak már megvannak az első eredményei: egy átképzett közmunkás az egyik nap végén egy KDNP-s képviselővel a szájában tért haza.

13 KOMMENT

  1. Mi ez a nagy kapkodás vazzeg? Eszoktammá’ ettűl itten!
    Maaargitka! Mégegy kormányosnélküli nyócpárevezőst! A regattáját neki!
    Ezért jártam én Oxfordba?
    Na most jól bekajakoztam, aztán akkoron asszongyahogy:
    Egy cica, két cica, száz cica, ……. ezer cica, százezer cica, kéccázezer cica…….
    seeeej…..
    megfogta az istenlábát, de meg ám!
    Szép kis állat a cica, a közmunkás KisTeca…… de még szebbek a fehérvári huszár rock.

  2. Törvénnyel szabályoznák, vasárnap meddig tarthatnak nyitva a boltok. Ha a multi a déli harangszóval nem zár be, különadót fizethet a terv szerint. — írja a Népszabadság. A rohadék multik persze kulturális beidegeződéseik szerint igyekeznek kibújni az adó alól. Például ha vasárnap minden második percben bezárnak, az félnapos nyitvatartásnak számít. Másik ocsmány elképzelésük szerint piros-fehér-zöldre festik az összes áruházat, hogy multi helyett hunginak nézzen ki. Elképzelhető olyan trükk is, hogy föld alatti titkos bejáratokon biztosítják a bejutást vasárnapokon, miközben a főbejáratot zárva tartják. Le kell rontani mindet, helyüket sóval és veszélyes vegyi hulladékkal kell beszórni!

  3. Tudta?
    A hír kamu.
    Nincsenek közmunkások.
    Kivándoroltak inkább patkánynak lenni, mert a macskák szokták a tökeiket is nyalogatni.
    Az itthoni patkányok meg csak üzengetnek.

  4. A Nissan változó sűrítésű motor kifejlesztésén dolgozik

    Az eredmények bíztatóak: a motor álló helyzetben semmit sem sürít, beindítás után viszont úgy sürít mint az őrült. Beindítás és leállítás közben a sürítés folyamatosan változik. A motort változó sűrűségű ködben lehet majd legjobban kihasználni, amikor a motorháztető alatt láthatatlanul szívsürítrobbanürít. Az autóból kiszerelve szabadtéri könyvsátrakban papírnehezékként használható a könyvállomány védelmére nagyobb viharoktól.

    • Gépjárműtechnikai szakmérnökalezredesek azt mondják, hogy ha ez a nissan motor tavat, vagy tengert érzékel maga alatt, akkor sűrűsége 1 alá csökken, így úszik a vízen. Amikor meg a levegőnél is ritkábbra vált a sűrűsége, akkor meg felszáll a felhők fölé.

      • Nagy éhségjárgányok idején kenyérre, sőt vajra kenhető, de ha a szükség úgy hozza, üvegvágásra is használható. Télen szánkózni, nyáron vitorlázni lehet rajta. Főtengelyére köszörű- és fűrészkorongot erősítve kiváló segédeszköz vándorköszörűsöknek és magukat kettéfűrészelő illuzionistáknak. Kipufogójából változó sűrűségű kéjgázt bocsát ki. Rádióállomásként az éterben működik, ami szintén kábító hatású gáz.

      • A NIssan dízelmotorral hajtott tévéállomást is fejleszt. A 850 MHz frekvenciát 12,5 milliárd fordulat/perc fordulatszámú törpe atomerőművel állítják elő és 24 ezer ortogonális harkállyal modulálják digitálisan. A harkályok tollazata a PAL és NTSC színrendszerrel egyaránt kompatibilis.

  5. Rogán Antal “Tojáshasznú fejősdisznók blokkolásgátló fékezése közepesen nagyforgalmú légifolyosókon” címmel világszabadalmat jegyeztetett be Andorrában és a világoltalom megszerzését követően hozzálátott az eljárás kifejlesztéséhez a magyar államadósság három és félszeresének megfelelő, idén mikulásig folyósítandó támogatás fejében. Ciprusi holdingja tulajdonában levő luxemburgi fejlesztőcége várhatóan az évtized végére készül el a koncepció első vázlatának bétaverziójával.