Az Echo TV állami támogatásai miatt távozott, ezért nyolc évnyi fizetését különféle szervezetek között osztja szét – jelentette be a Facebookon a Világ-Panoráma ex-műsorvezetője.

201606-SZANISZLO

„Én nem tudtam a tévéhez áramló állami támogatásról, pedig minden álszerénység nélkül mondhatom, hogy több dologról tudok, mint Kárpát-medencénk legtöbb, tudatlanságban tartott zsellérje” – írta Szaniszló, majd fél órát küzdött a hazánkra támadó nemzetközi tőkésekkel.

„Szeretettel köszönöm mindenki támogatását Lász Vegásztól Nyú Jorkig, Vásárosnaménytől Tiszakerecsenig. Most egy kis szünet következik, végre kiengedhetem a nyakkendőmet és 10 év után szippanthatok egy jó mélyet ebből a befogadó mocsaras kigőzölgésből, amire ellenségeink is annyira vágynak” – tette hozzá később Szaniszló, elcsukló írásképpel. A műsorvezető ezután bejelentette: mivel állami pénzről van szó, a vs.hu újságírójához hasonlóan ő is civileknek adja a tévétől kapott fizetését, két választottja a Gyilkoljunk Meg Mindenkit Baráti Kör és a Molnár F. Árpád Tényfeltáró Egyesület. Információink szerint Szaniszló az MNB egyik alapítványánál folytatja majd pályafutását, ahol ő készítheti el a világ első 3D-s szívcsakra-térképét.

Jobboldali portálokon eközben az a híresztelés is szárnyra kelt, hogy Szaniszló szkíta nyelvvizsgájával voltak problémák, ezért kellett mennie. A Pestisracok.hu azt is tudni véli, hogy a műsorvezető látens zsidó, és nekik hiszünk, mert az ő bőrük alá még az Echo TV-nél is több adófizetői pénzt tömködött bele zsíros, püffedt ujjaival az állam.

8 KOMMENT

    • Széles a legjobb fej közülük, milyen derűvel tudja kiröhögni az egész gittegyletet.

      Közben láttam felvételről a terem másik felét is. Széles azon mosolyog ilyen szélesen, hogy a haverja most emelkedett fel olyan méteres magasságba.

  1. Nem állt meg a rendőrnek egy férfi Ámokon, aki saját gyártmányú rendszámtáblával közlekedett. Amikor a férfi meglátta a rendőrt, gázt adott, majd a jármű visszapillantó tükrével elütötte a rendőrt. Az ámokfutó visszapillantó tükör maga alá gyűrte a rendőrt, seggbe rúgta, taslit és kokit adott neki, s végül megbecsmérelte. A rendőr a kapott gáztól elájult.

      • Felháborító, hogy már Kínában is magyar településeket csatolnak el! Épp elég baj nekünk az is, hogy Kovácsovának meg Hoffmannovának meg Jankovicsovának meg Rezesovának hívják a lányainkat a szép magyar neveik helyett, nem kéne még a kínai magyarokat is megtianonizálni! A feleségem mindig a kínai ruhásboltban szokott bevásárni, mert nekünk csak arra telik a nyugdíjunkból, mi lesz velünk, ha azt is elcsatolják?

  2. Az egész világot várják Muhammad Ali temetésére — írja a zindeksz. Louisville kétségtelenül túlnépesedik a hirtelen megjelenő 7 milliárd embertől, de a világ többi részét ismét hatalmába keríti az anyatermészet, s megszűnik a világon a könyezetszennyezés. Köszönjük, Muhammad, lá illáh il Alláh.

  3. Tisztelt Szaniszló Ferenc Sztárműsorvezető Úr!

    Az igazi hazaszerető magyar békecivilek nevében szeretném hálás köszönetemet kifejezni a Sztárműsorvezető Úr nyolcévi fizetéséért, és egyben mély sajnálkozásomat, amiért a Sztárműsorvezető Úrnak le kellett mondania! Tudjuk, kik állnak a hátterében ennek az ügynek!

    #békecivil #kösz #sorry #tudjukkik #háttérhatalom