Mint kiderült, súlyosan fertőző emberi és állati fekáliával vannak átitatva a mértékadó konzervatív hetilap oldalai. A főszerkesztő sajnálkozik.

heti valasz

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közleménye szerint a hetilap kézhezvétele már kesztyűben is súlyos, gyerekek és idősek számára akár halálos fertőzést okozhat.

Rettenetesen sajnálom a történteket, ugyanis ebben a számban egy remek leleplező cikket lehet olvasni a magyar civilség ápolóköpenyes rákfenéjéről, Sándor Máriáról. De sebaj, majd berakjuk a következőbe!” – nyilatkozta a lap főszerkesztője, Borókai Gábor.

A biztonság kedvéért a következő lapszám mellé Fidesz-illatú Wunderbaumot és Várkert bazáros orrcsipeszt is mellékelnek.

10 KOMMENT

  1. A jó siker hír viszont, ahogy a lap címoldalán is látható, szemlátomást megfelelő ütemben halad a 2017-es vizes VB úszóstadionjának építkezése. Ezt persze itt nem mondják be.
    Megér még vagy 35, 40 milliárdocskát, hogy biztosan időben elkészüljön.
    Mert a politikailag képzett, kormánytámogató tömegeket nem lehet ám hülye álhírekkel félrevezetni.

  2. Két hír is esett mára a pénzmosásról.

    1. Amerikában minden második bankjegyen kábítószernyomok találhatók — a dollár tehát komoly mosásra szorul. Az igényre rástartolt a Moneewush Inc. nevű cég és Panama néven új pénzmosószert dobott a piacra. A Panama nemcsak egyszerűen kimossa a pénzt, hanem teljesen fel is oldja. Mivel az üzletek az új, folyékony halmazállapotú pénzt is elfogadják, várható, hogy az amerikai emberek pénztárca helyett hamarosan bögrékkel, vödrökkel és hasonlókkal fognak vásárolni menni. Az aprópénzt szórópalackból fogják permetezni.

    2. Az Európai Unió ezzel ellentétben harcol a pénzmosás ellen. A 500 eurós bankjegyeket már a napokban kivonják a forgalomból, és egy éven belül minden más bankjegyet aranytömbökkel kívánnak helyettesíteni. “Ezt próbálják meg hamisítani vagy beszennyezni” — jegyezte meg a mosást nem igénylő új aranypénzekből épített ötméteres piramisra támaszkodva Jean-Claude Juncker, két slukk viszki között.

    Az arany köztudottan nem szennyeződik, s ezért Európai Unió brüsszeli központjában a tisztítószerekkel való takarékoskodás jegyében öt éven belül minden piszoárt és vécécsészét színaranyra cserélnek. A megtakarítás akár több ezer euróra is rúghat évente.

  3. Hallom, odahaza Tarlós 200 milkával megkurtította a Fesztiválzenekar éves költségvetését. Van azonban kiút: a rezsitakarékos Lagzi Lajcsi gyengélkedése míján a Fesztiválzenekar bevonulhat a lakodalmas rock műfajba és degeszre bazseválhatja magát az asztaloknál. Ereszd el a hajamat, B. Tóven!

  4. A hírek szerint kuszaszemű pénzkormányosunk kormánya meg kíván szabadulni a készpénztől, mert az a fekete- és szürkegazdaságot segíti. (A rózsaszín, lila, barna és egyéb gazdaságokról nincs hír.) A kormány erőfeszítései dícsértessenek! A következő tanácsokkal kívánom támogatni ezeket:

    1. Vonják ki a forgalomból az összes bankjegyet és legfeljebb 50 forintos pénzérmékkel lehessen fizetni. A legkisebb pénzérme súlya is legyen kb. fél kiló.

    2. Keverjenek a pénzérmék anyagába uránt, plutóniumot stb., hogy az emberek igyekezzenek megszabadulni tőlük, és még az ágyneműtartóban se tartogassák őket. Nyomatékos segítség a feketegazdaság ellen, hogy az uránnal dúsított pénzérmék a kritikus tömeg elérésekor egyszerűen felrobbannak! Bumm! A feketegazdaságból csak fekete lyuk maradt!

    3. Írassanak kormányhű ujjlysaggirónokkal folyamatos hírözönt arról, hogy a nép követeli: turultollas kis hazánkban csak az MNB bocsáthasson ki kézpénzkímélő fizetőkártyákat és csak ezeket fogadják el az üzletek, hivatalok stb. (A népnyúzó karvalytőkés kereskedelmi bankokat tiltsák be: конец товарищи!) Külföldi izébizé kártyákkal csak idegenszívű útlevél felmutatásával szabadjon fizetni.

    4. Az MNB-nél vezetett lakossági kártyaszámlákról az MNB alapítványai szabadon emelhessenek le bármikor bármekkora összeget, a mostani gyakorlat szellemének megfelelően, hogy jobban teljesíthessenek. Ez fontos hazafias és hazalányos regula!

    Egyelőre csak ennyit voltam képes összegondolkodni.