A márciusban bemutatott iPhone SE mellett új készülékeket mutat be idén az Apple, hogy megállítsák a cég visszaesését.

iphone se pro

Az SE Pro és az SE Pro+ készülékekkel az Apple újragondolja az okostelefon lényegét és azt adja az embereknek, amire tényleg szükségük van” – áll a cég közleményében. Az SE Pro 4,7 colos, 1334×750 pixel felbontású IPS-kijelzővel érkezik, a sebességről 1 giga RAM és a kétmagos A8-as chip gondoskodik. A szürke, ezüst és arany színekben pompázó készüléket pedig egy 1810 mAh-as telep hajtja meg.

A Pro+-t pedig a nagyétkű médiafogyasztóknak szánják ugyanis ez már 5,5 colos, Full HD-kijelzővel és bivalyerős 2915 mAh-s akkumulátorral rendelkezik. Mindkét készülék a leggyorsabb ujjlenyomat-olvasóval lesz ellátva, a bennük rejlő fotós képességek pedig új távlatokat nyitnak majd.

A Transgender Ökobaristák Szövetsége szerint ősztől új időszámítás kezdődik, ezen készülékek jelentősége a könyvnyomtatás feltalálásával egyenértékű.

4 KOMMENT

  1. Aki egy ilyen telót vesz, annak automatikusan jár a doktori cím, na persze nem sport doktori, csak olyan egyszerű, gagyi, tudományos. Mivel egy tárgy nem kaphat tudományos fokozatot, ezért szükséges a tulajdonos biológiai léte, egyenlőre.
    De azért ne felejtsetek el minden nap énekelni, tornázni, meg imádkozni gyerekek!
    A többi le van szarva, arra ott lesz a teló.