Tarlós István kettes szintűre emelte a budapesti készültséget, közleményük szerint bárhol előfordulhat biciklis támadás.

Screen Shot 2016-04-13 at 15.22.51

Kerékpáros bűnözői csoportra csapott le a terrorelhárítás – áll a Főpolgármesteri Hivatal friss közleményében. Az akcióra szerda hajnalban került sor, a terrorelhárítás három biciklit, négy üveg félig megivott gyógynövényes kézműves sört és egy bajuszfésűt foglalt le.

„Fontos, hogy gyökerestül tépjük ki ezeket a veszélyeket városunk életéből. Ki tudja, mit tettek volna a most őrizetbe vett fiatalok: ugrattak volna a padkáról, egyirányú utcában Halott Pénzt hallgattak volna, a futárműszak után részegen vidámkodtak volna egy kocsmában. A mi környékünkön már rettegnek az emberek, amikor meghallják a csengetést, félve markolják meg terepjáróik slusszkulcsát” – érzékeltette e a kétségbeejtő budapesti helyzetet a főpolgármester. Hozzátette: a biciklisek sajnos a weben nagyon jók a toborzásban, és egyre több, kilátástalanságban élő, autó nélküli városlakó csatlakozik hozzájuk egy szebb élet hamis reményében.

Információink szerint a rajtaütések következő célpontja a MOL lehet, miután a cég Budapest több pontján is a forgalom destabilizálására törekszik a Bubi-biciklikkel.

Tarlós István ennek ellenére tagadta, hogy teljesen betiltanák a kerékpározást a fővárosban: egyelőre tesztüzem jelleggel csak 23 fővárosi kerületben lesz tilos minden reggel 6 és éjjel 1 között.

6 KOMMENT

  1. Soros György helytelenítette az arab menekültek Európába vándorlásának makacs korlátozását és bejelentette, hogy holnaptól saját zsebpénzéből heti 1 milliárd euróval támogatja letelepedésüket Izraelben. Nyilatkozata szerint Izrael “megengedheti magának ezt a gesztust; az 1900-as évek elején még rengeteg arab élt a mai Izrael területén”.

  2. Szenzációs felfedezést tettek a magyar kutatók! A zika vírus hatására a magyar politikusok IQ-ja jelentősen megnőtt, bár kleptomán hajlamaik nem változtak, fejméretük sem változott!
    A kutatók most a zikavírus és a vízfejűség kapcsolatát vizsgálják a Nemzeti Tök a trompf! program keretén belül….

  3. Tisztelt Főpolgármester Úr!

    Köszönöm a Főpolgármester Úrnak, hogy megregulázza a fiatalokat! Szörnyű, mennyire elkanászodtak az elmúlt nyolc év alatt, ideje volt hogy valaki megnevelje őket! A Főpolgármester Úr az igazi pedagógus, nem a hazaáruló tanárok, akik Soros György pénzéből játsszák Gyurcsány kottáját!

    #kösz #ezekamaifiatalok #elmúltnyolcév #idejevolt #hazaáruló #soros #gyurcsány

  4. Péniszhosszabbító tabletta helyett orrhosszabbítót kapott a csomagban az interneten vásároló londoni ügyvéd, Dick L. “Lógó orral vettem tudomásul, hogy becsaptak, de a feleségem kipróbálta új orromat az ágyban és immár elégedettebb velem mint valaha” — nyilatkozta a végül jól járt ügyvéd. “További előny, hogy feleségem abbahagyhatta a fogamzásgátló tabletták szedését, és síkosítóra sincs már szükségünk — elég, ha az intim pillanatokban kifújom az orromat” — fűzte hozzá Dick, elégedetten dörzsölve tenyerét a küldő cég ellen indított 120 miliárd eurós kártérítési per kedvező kilátásai míján.

  5. Az ingatlanárak csökkenése a világegyetem vártnál gyorsabb tágulásának következménye — nyilatkozta a Töpörödő Nyugdíjasok Ingatlanszövetsége csillagász tagozatának elnöke. A Tönyugi megállapítása szerint az ingatlanárak stagnálása valójában négyzetméterár-csökkenést jelent a világegyetem négyzetméterben kifejezett alapterületének gyorsuló növekedése esetén.

  6. Ha mán amúúgy is haladunk visszafelé a középkorba, bicajozókra hamarosan kilövési parancs is ki lesz adva, kocsival az utak járhatatlanok, áttérek a gyorsabb közlekedés reményében a lúúra.
    No, meg lovas nemzet a magyar, még Sobri is melegítette a nyerget.
    No, meg Petőfi Sanya János vitézéből is beugrott egy rész.
    “De magyar vagyok, s a magyar lóra termett,
    Magyarnak teremt az isten lovat, nyerget”