Egyszerű módosítás lesz: minden cikkely mögé a “kivéve, ha fideszes képviselő vagy” kitételt illesztik.

gal_geci_roland.jpg

A kormány szerint így lényegesen könnyebb lesz a bíróságok, ügyészségek munkája, jelentős tehermentesítést hajtanak ezzel végre. A hírt kitörő örömmel fogadták Dunaújvárosban, ahol megszavazta a közgyűlés, hogy megtarthassa képviselői mandátumát a gyilkossággal vádolt fideszes Gál Roland. Cserna Gábor fideszes polgármester szerint a szavazók akaratát nem lehet semmibe venni abban az esetben sem, ha gyilkossággal gyanúsítják a képviselőt. 

Bejelentették továbbá azt is, hogy a városi közgyűléseket a helyi fegyintézetben tartják majd abban az esetben, ha jogerősen elítélik Gál Rolandot. “Erre azonban kevés az esély, ő gyakorlatilag be van betonozva a pozíciójában, muhaha” – tette hozzá a városvezető.

Kiderült tovább, hogy több fronton is számítanak a képviselő munkájára. A fideszes városi képviselő a továbbiakban Pintér Sándor különleges tanácsadója, valamint a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NaNe) tiszteletbeli elnöke is lesz.

6 KOMMENT

  1. Régi, pentelei (intersica) mondás: ” Omnia vincit amor”, azaz, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de legalább annyira, mint amennyi az általa kiszorított beton súlya. A történelmet és a törvényeket pedig a győztesek írják, oszt jónapot. Minimum önvédelem, de lehet, hogy nemzetvédelem volt. Legrosszabb esetben kiadjuk Azerbajdzsánnak.
    Nagyon unom már ezt az állandó, fellazító, uszító, kormányellenes hangulatkeltést itt, de hát demokrácia van.

  2. Amúgyként, nem kell ám ide betyáros törvénymódosítás!
    Elég bízni a pártatlan ügyészségben, élén Szent Poltpéterrel, az ő kimagasló és felettébb furfangosan célirányos szakértelmében.

  3. @kittrabi: Én is unom! És elég nagy baj, hogy szólásdemokrácia van, egy illiberális országban ilyennek nincs helye! Régen aki fellázító, uszító, kormányellenes hangulatkeltést csinált, azt elvitték Szibériába, ott aztán elgondolkodhatott rajta, hogy akar-e még hazaáruló lenni! Az meg, hogy korrupcióval, sőt gyilkossággal vádolják az ország vezetőit, teljesen elképzelhetetlen volt! Akkor még volt tisztelet az emberekben, sajnos ez mára teljesen kiveszett, az elmúlt nyolc év ultafelelőtlen szélsőliberális médiapolitikája végett!

    #elégbaj #illiberális #nincshelye #szibériába #hazaáruló #régiszépidők #kiveszett #elmúltnyolcév

  4. “Cserna Gábor fideszes polgármester szerint a szavazók akaratát nem lehet semmibe venni abban az esetben sem, ha gyilkossággal gyanúsítják a képviselőt. “

    A polgármester úr nyitott kapukat dönget. Az I. Orbán-kormány által alkalmazott Lex Várhegyi kimondja, hogy fideszes politikust addig nem lehet a posztjában háborgatni, amíg jogerős bírósági ítélet nem marasztalja el.

    Az említett jogforrás későbbi kiegészítése pedig előírja, hogy jogerős elítélés után pedig ki kell nevezni például közmédiás mamelukká a Fidesz bűncselekményben érintett tagját.
    “Így megy ez.” – fejeződik be a jogforrás szövege.

  5. @Nemzeti Orbántroll:

    Ezúton szólok, hogy a Gál Roland elleni vádaskodások igaztalanok, kinnfenteseknek szólnak és magasabb pártpolitikai célokat szolgálnak. Bennfentesek tudják, hogy Gál elvtárs a párthűség jegyében vállalta őket, azzal a megbízatással, hogy a börtönben hosszú távon erősíti a Párt pozícióit és toboroz új híveket a Párt soraiba.