Végre egyszerűbbé válnak a népszavazási kezdmenyezések szabályai.

szavazfasszal.jpgA Kúria, miután elmeszelte az olimpiáról és a Városligetről szóló népszavasázokat, törvénytervezetet nyújtott be a kormánynak, hogy egyértelműbbé és egyszerűbbé váljanak a népszavazások kezdeményezésének szabályai.

A tervezet szerint a népszavazási kezdeményezéseket ezentúl Rinyaszentkirály községben lehet reggel 4:00 és 4:07 között leadni minden páratlan hét szerdáján, kivéve márciust, amikor pénteken, illetve októberben nem lehet, mert akkor zárva lesznek, viszont novemberben lehet leadni, csak nem 4-től, hanem 13:20-tól vagy 9:45-től és nem péntekenként, hanem hétfőn, vagy kedden. További könnyítés, hogy népszavazási kérdést nem lehet benyújtani olyan témában, amiről az MTVA híreiben szó volt az elmúlt 5 évben, vagy amiről Orbán Viktor már elmondta, hogy az jól van úgy.

A technikai haladást szemelőtt tartva az eddigi papír alapú aláírásgyűjtők helyett fonográf hengereken kell rögzíteni az adatokat, és ezeket kell eljuttatni 30 napon belül a rinyaszentkirályi népszavazási irodába ügyfélfogadási időben, vagyis minden hónap harmadik csütörtökén 9 óra után, kivéve decemberben, amikor szerdán, vagy hétfőn.

Ha sikerül összeszedni a szükséges számú aláírást, akkor sem kerül automatikusan kiírásra a népszavazás, hanem előtte a kúria vezetője hármat fordul, majd elköp észak felé, és ha a köpetével eltalál egy Kozsó-rajongó kolibrit, akkor ki lehet már írni a népszavazást. A népszavazáson az íveken a kérdésre adandó igen vagy nem válasznál ezentúl nem X-szel vagy kereszttel kell jelölni, hogy melyiket választjuk, hanem a 2 centi átmérőjű szabvány karikába részletes indoklást kell írni, minimum 7000 szóban. Ha valaki ebben helyesírási hibát vét, a szavazata érvénytelen lesz.

Mindezek után pedig akkor lesz érvényes a szavazás, ha Magyarország minden állampolgára plusz 1 ember ugyanazt válaszolja a feltett kérdésre.

5 KOMMENT

  1. Hol marad az az alapvetően fontos feltétel, miszerint minden aláírónak 12 példányban, példányonként közjegyzőileg hitelesítve igazolnia kell, hogy éjfélkor fekete kakas vérében mosakodva írta alá a fonográf hengert? Enélkül nevetségessé válik minden polgári kezdeményezés!