A kormány figyelembe veszi a hazánkba érkező gazdasági bevándorlók asszimilációs szándékát is, így február 1-jétől kiterjeszti a CSOK programot a szub-szaharai afrikaiakra is. Jön a Néger-CSOK.

negercsok.jpg

Mivel a program kizárólag olyan háromgyermekes színes bőrűekre érvényes, akiknek legalább három profi labdarúgó fiúgyermeke van, így először Babatünde Fatusi Programnak akartuk elnevezni, mert abban benne van a baba szó, és az olyan cuki, de végül maradt a Néger-CSOK, mert egyrészt ez is édi, másrészt divat a retro” – mondta L. János, miniszter.

A tervek szerint, az az afrikai család, amelyiknek legalább három fiúgyermeke a Pancho Arénában megcsinál három brazil kört egymás után háromszor, 11 alatt fut 100 métert és Orbán Viktornak tetszik a mozgásdinamikája, kap 10 millió forintot és egy rezidens szerződést 30 évre.

Az Alaba se egy Habsburg bursi, azt’ mégis ott játszik a sógoroknál, mi sem maradhatunk le!” – mondta a miniszterelnök.

Egyes hírek szerint, amennyiben nem bizonyul elég tehetségesnek egy támogatott bevándorló, akkor a felcsúti gyapotföldeken dolgozhatja le a belé invesztált forint milliókat.

4 KOMMENT

  1. @tobias2: Nincs gyapotföld, persze, hogy nincs, de csak azután nincs, hogy a felcsúti határ legnagyobb parasztja, Mészáros Lőrinc bebizonyította annak értelmetlenségét.
    – Bárhonnan kezdtem a gyapotföld szántását, folyton elakadt az eke abban a nyamvadt vattában” – osztotta meg tapasztalatait az argártudományok iránt érdeklődőkkel.

    -Előre megmondtam, hogy hülyeség, a gyapotföld, kérem, az hülyeség – tette hozzá Besenyő István.