A hatékonyabb állam megteremtése érdekében, korlátolt felelősségű társaságokká és zártkörűen működő részvénytársaságokká műtenek a közszférában foglalkoztatott természetes személyeket.

no_sleep_till_lazar_janos.jpg

A műtét nem lesz fájdalmas, cégbírókból és plasztikai sebészekből álló teamek hajtják majd végre, akik hálapénzként Erzsébet-utalványt és SZÉP-kártyás fizetést is elfogadnak. Az átalakítás során vállalkozói ismeretek és a NAV-hoz bekötött pénztárgépet is ültetünk beléjük, így gyorsabban tudnak integrálódni a hazai KKV-szektorba” – mondta el Lázár János a Kormányinfón. 

A közalkalmazottak feladatait a leépítések után a megmaradt állomány látja el, akiknek a tervek szerint pénteken is bent kell maradniuk fél ötig. Az államtitkárok és helyettes államtitkárok száma viszont akár 50-60%-kal is nőhet, mivel így a felszabadult bértömeg elköltését sem kell hosszasan tervezgetni.

Hosszabb távon elképzelhető, hogy a minisztériumi főosztályvezetői szinttől felfelé csak gazdasági társaságok tölthetnek be vezető pozíciókat, a miniszterek pedig betéti társaságok vagy egyéni vállalkozók lesznek, hogy a személyes felelősségük azért megmaradjon. A közalkalmazottakat és köztisztviselőket egy luxemburgi offshore cégtől kölcsönöznék, így kedvezőbb adózási feltételekkel lehetne ellátni a közfeladatokat.

A végcél hazánk átalakítása korlátolt felelősségű társasággá, ahol a választások helyett taggyűlés dönt majd az ügyvezető személyéről 5 éves időtartamra, a köztársasági elnök pedig a felügyelő bizottság elnöke.