Andy Vajna után az énekes Kovács Ákos is többmilliárd forintos hitelt kap, amit ráadásul nem is kell visszafizetnie.

201512.jpg

„Vannak jó dolgok Magyarországon, amik nem eléggé versenyképesek, nagyrészt a Soros-féle médiatúlsúlynak köszönhetően. Ákos mögül gyáván kihátrált a Telekom, mindannyian tudjuk, miért” – írta le röviden az okokat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tervek szerint a Kossuth-díjas énekesnek 4,6 milliárd forintot utalnak át, a hitelt pedig igazából nem is kell visszafizetnie, mert „megdolgozott érte”.

„Ez egyáltalán nem közpénz, hiszen voltaképpen már Ákosé, szóval semmiképpen sem közpénz” – zárta le a sajtótájékoztatót Szijjártó.

3 KOMMENT

  1. A női egyenjogúság hívei kampányt indítottak a vécéülőkék lepisiléséért a női vécékben. Egyes irodákból már a vécéülőkék leszarása is elkezdődött. Éljen a női egyenjogúság! Leákossal!

  2. Még hogy nem kell vissza fizetni? …hát má miért kellene? A Zákos igenis megérdemli aztat a pénzt. Aztat MI magyarok aggyuk neki. Miért vagytok Ti ennyire irigyek rá, biztos azért ,mert Ti nem is magyarok vagytok hanem cigányok meg pirézek meg migráncsok. ….na meg biztosan zsidók is vagytok meg Dózsa drukkerek.
    A Zákos meg éhezzen mi mert Ti sajnáljátok tőle aztat am,it érdemei elismerése mellett végre végső nyugalomba …meg bologat a zeperfa lombja , na.