A kofák nem akartak vasárnap dolgozni, így polcokba rendezték a portékájukat.

201507-kdnpiac.jpgA főváros XVII. kerületének egyik piacán úgy döntöttek a kofák, elég volt a vasárnapi korán kelésből, és 200 négyzetméternél nagyobb bolttá rendeződtek, továbbá a korábbi standokon áruló családtagok gyámhatóság előtt tagadták ki egymást, hogy megússzák a vasárnapi munkát.

A piaci árusok annak a balatonfenyvesi CBA bukásából okultak, amely egy málnaárust fogadott az előterébe.

„A környező hipermarketek elől hoztunk negyven bevásárló kocsit, négyezer forint cash flow áll bennük százasokban. A hentes- és hűtőpultokkal szoptuk a legnagyobbat, de megérte, mert így végre bolt lettünk, és pihenhetünk vasárnap” – nyilatkozta az egyik zöldséges.

A piac példáján felbuzdulva a szomszédos Isten Kifürkészhetetlen Terveit Találgató Igaz Hívők felekezete is gondolkodik azon, hogy egyházból hipermarketté nyilvánítsa magát, megúszva a vasárnapi szertartások körüli felhajtást. Ők már szerződtettek egy biztonsági őrt, és raktak egy Fornetti-sütőt az oltár mellé.

10 KOMMENT