Megtévesztő, mosolygós tálibokat ábrázoló plakátokkal próbálja hazatérésre bírni a Kormány a hazánkba érkező afgánokat.

afgan.jpg

A kampány célja elhitetni azt, hogy hazájukban tárt karokkal fogadják a hazatérő menekülteket. A plakátokon korábban Magyarországon már bevált üzenetek lesznek, mint például a Te is nyithatsz cukrászdát Kabulban! vagy az Afganisztán jobban teljesít! A kampányplakátra nemzetbiztonsági okokból Rogán Antal szomszédjait hívják csak meg, mivel így a biztonságukról gazdaságosabb lesz gondoskodni.

A tervek szerint hamarosan bekerül a csatornakínálatba az M9-es csatorna is, ahol az MTVA szír, afgán és szomáli nyelven sugároz megnyugtató híreket a küldő országokból, amelyek azt a látszatot keltik, hogy ott minden rendben van. “A csatorna nem a hírhamisításról, hanem a hírek kitalálásáról szól” – fejtette ki egy magyar nyelvű sajtótájékoztatón Papp Dániel tartalomszolgáltatási igazgató.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Kormány álláspontja továbbra is az, hogy azoknak kell a menekültáradatot megállítania, akik azt okozták, így várják, hogy mit lép az ügyben Ronald Reagan, a Jóisten, Leonyid Brezsnyev és számos már elhunyt angol uralkodó, valamint az ottomán birodalom egykori szultánjai.

A sajtótájékoztatón részt vevő Szijjártó Péter kifejtette, hogy a konfliktusokat ott kell megoldani, ahol kirobbantak. Szijjártó szerint az oktatás, a kultúra és a gazdasági stabilitás lehet a terrorizmus és az erőszak megállításának igazi eszköze, ezért ha kell, szívesen nyújt segítséget egy magyar “Bölcsek tanácsa”, amely Czunyiné Bertalan Juditból, L. Simon Lászlóból és Tarsoly Csabából állna.

5 KOMMENT

  1. … Amerika és kivándorlás nélkül az oláh parasztlázadásnál rettenetesebb lázadás törne ki Magyarországon… a magyar politikusoknak ezer évig kellene sírniuk legalább. Sírjanak és bömböljenek, uraink, nagy férfiak. Ami átok ül ezen a szerencsétlen országon, mind önökért ül. Ami bűnt elkövettek, mind önök követték el. A Zápolyák, a nagy hazafiak, a politikusok. Ady: Jegyzetek a napról Budapesti Napló 1907. júl. 3.
    A magyar politika pár éve teljesen belemerült a reakcióba, s egészen a kiváltságosak osztályát szolgálja. A nép vándorol ki. „Ha csak a jó sors nem segít, ez az ország pár évtized alatt össze fog omlani.”

    Ady Endre: István király országa, 1902. aug. 20. Tényleg 2 lett! 1922!-re összeomlott!