„Minden tulajdonsága megvan, hogy sikeres vezető legyen” – méltatta utódját Sepp Blatter.

201505-gomri.jpg

Óriási meglepetésre Ali bin al-Husszein, Blatter kihívója helyett Gömöri Zsoltra, a Magyar Paralimpiai Szövetség elnökére érkezett a legtöbb szavazat a FIFA elnökválasztó közgyűlésén. Az újdonsült elnök azonnal Katarba utazott előkészíteni a 2022-es pályázatot.

„Ilyenkor Oroszországban elég hideg van, meg ott amúgy is minden rendben folyik az előkészületekkel, így 2018-at kipipálva már a jövőre kell koncentrálnunk” – nyilatkozta Gömöri, akinek legnagyobb bosszúságára épp a kinevezés előtt lopták el a 40 milliós Suzuki Swiftjét. Ez azonban – mint mondta – nem hátráltathatja abban, hogy megnyissa a hét év múlva esedékes játékokat. „Természetesen lesz egy-két extra kiadás a vb-vel kapcsolatban, például most építem az új házamat, meg a nyaralóm sem fog magától felújulni, de bízok benne, hogy ezeket a dolgokat megoldjuk az eddigi rendszer szerint” – nyilatkozott a feladatokról az új elnök.

„Nézzék, én FIFA-elnök lettem, az ellenzőim pedig egyetlen épkézláb ötlettel sem tudtak eddig előállni. Én csak álltam a lépcső tetején, és odajött egyikük is gratulálni? Na, ennyit erről.” – reagált a támadásokra Gömöri, majd felvette a Zürich-Budapest benzinvisszatérítést.

5 KOMMENT