Mi zajlik a debreceni menekülttáborban? Helyszíni riportunk során megdöbbentő történeteket hallottunk.
„Orbán azt mondja, be kell zárni ezt a helyet. Hát, mi küzdeni fogunk. Nem veszteni jöttünk” – kezdi hevesen gesztikulálva a 37 éves Hasszán. Ránézésre tíz évet biztosan letagadhatna, de lehet, hogy csak a kezében elegánsan lifegő kubai szivar fiatalítja meg. Mint mondja, öt éve érkeztek Debrecenbe, mert itt volt olyan repülőtér Magyarországon, ami fogadni tudta magángépüket. Azóta élnek a tábor falain belül, amit egymás között viccesen csak Abu-Debiként emlegetnek. „A sok márvány miatt” – mosolyog Hasszán, majd beinvitál minket a garázsba, ahol részletes túrát kapunk az öt év alatt összegyűjtött veterán kabrióiról.
„Én irgalmasnak nem nevezném a magyarokat, maximum hülyének” – vált komolyra, amikor Orbán mondatairól kérdezzük. Mint elmondta, az olajbiznisz, a nagyvárosi trafikok és a helyi sportba fektetett millióik már önmagában fedeznének egy budai villát, ők azonban Debrecenben érzik jól magukat. Annak ellenére, hogy nem sokat járnak a menekülttábor kétes hírű környékén. „Mi innen nem megyünk ki, undorító ez a környék. Kóbor kutyák, kosz, kéregetők – a “három k-s kerület”, ahogy mi hívjuk.” De nem panaszkodnak, szerinte ezzel a problémával együtt kell élniük.
A beszélgetést egy lopakodó helikopter halk suhanása szakítja meg – érkeznek haza a magániskolából a gyerekek. „A budai elitgimi autópályán rettenet messze van, az utak meg kikezdik ezeket a szép kocsikat – ráadásul így még egy munkahelyet tudunk teremteni. Ghalib Afganisztánból érkezett, ott már telített a pilóta-piac, és bár kicsit lejjebb kellett adnia az életminőségéből, mégis elvállalta, mert jókat hallott rólunk, kongóiakról” – mosolyog Hasszán, átöleli 12 és 16 éves fiait, majd egy gyémántokkal teli zacskót dob a vidáman integető pilótának.
„Mi nem menekültek vagyunk, a magyarok pénzéért jöttünk” – az afgán helikopterpilóta már jóval direktebben fogalmaz, amikor ittléte céljáról kérdezzük. Mint mondja, szerettek volna rendszeres ételosztást rendezni, mert nekik már túl sok van, ám a helyi önkormányzat a parkosítási program miatt nem engedélyezte a nagy tömeggel járó rendezvényt. Így jóformán a kukába dobják az el nem fogyasztott rákvacsorákat, de a környéken nem ritkák a Dom Pérignon-nal koccintó csövesek sem.
A táborban nem ritkák az árverések és a tigrisviadalok sem. „Próbáljuk elfoglalni magunkat” – meséli Nazim, miközben Kobe-hátszíneket dobál be eddig veretlen szibériai tigrisének, Raúlnak. Persze ezt nem mindenki engedheti meg magának, de egy jó Jackson Pollockra bárki licitálhat péntekenként a helyi képzőművészeti aukción.
Kifelé menet Habony Árpádba botlunk. „Légyszi, ezt ne hozzátok le, kölcsönért jöttem. Tök ciki.” – mondja, majd beszáll Andy Vajna mellé egy jelöletlen fekete kisbuszba. Pár házzal arrébb egy zsiráf bőg fel. Viccelődhetnénk vele, de nem jutunk szóhoz.
